Németh Péter: A kir. Curia teljes ülési megállapodásai. Az 1881:LIX. t.-cz. 4. §-a értelmében az ügyek eldöntésénél irányadók (Budapest, 1887-1889)
94 Curiai döntvények gyűjteménye. az elkövetéskor hatályban volt törvény vagy jogszabály szerint, könnyű testi sértési kihágást képezett, a B. T. K. 301. §-a által pedig súlyos, illetőleg könnyű testi sértés vétségének minősíttetik; tekintettel a B. T. K. 2. §-ára, mely a régi és az uj törvény intézkedései közül a legenyhébbet rendeli alkalmazni, könnyű testi sértési kihágásnak minősitendő, és a büntetés neme elzárásban állapítandó meg. Indokok: Tekintve, hogy a magyar B. T. K. életbelépte előtt elkövetett, de annak életbelépte után elitélés tárgyát képező büntetendő cselekményekre a B. T. K. 2. §-a rendelkezésénél fogva, ugy az osztályozás, valamint a minősítés és büntetés tekintetében a két külön időbeli jogszabályok intézkedései közül az alkalmazandó, mely azon cselekményre a legenyhébb, és ehhez képest azon cselekmények, melyek a korábbi törvény vagy joggyakorlat szerint kihágást képeztek, habár most a B. T. K. rendelkezéseinél fogva bűntettet vagy vétséget képeznek is, a B. T. K. 2. §-ánál fogva csakis kihágásnak minősitendők, és nem vonhatnak maguk után vádlottra nézve súlyosabb büntetést, mint a melylyel azon cselekmény a most fenálló kihágási törvény szerint büntetendő lenne: ezeknélfogva a jelen teljes Ulési határozatnak tárgyát képező konkrét eset is, a