Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 8. kötet (Budapest, 1938)
sz. Bírói határozatok 183 vasanyagokat és a vasúti kocsik vasalvázait oly kikötés mellett, hogy ezek az anyagok a cukorgyár tulajdonát teszik mindaddig, amíg a haszonbérlő répaszállítási kötelezettségének eleget nem tesz. A haszonbérlő az első évben 100 holdon, a második évben már csak 40 holdon termelt répát szállított a cukorgyárnak, a második év lejártával pedig a haszonbérlettel felhagyott és az iparvasút építésével kapcsolatos beruházásnak megtérítése címén az alperest 42.836 pengő 76 fillér tőkének és járulékainak a megfizetésére kérte kötelezni. A b—i kir. járásbíróság végítélettel a felperes keresetét elutasította, ellenben a b—i kir. törvényszék, mint fellebbezési bíróság részítélettel és közbenszóló ítélettel az elsőbíróság végítéletét részben megváltoztatta s kimondotta, hogy az alperes a felperes részéről létesített iparvasút alapépítményéért gazdagodása erejéig megtérítéssel tartozik; az egyéb jogcímre alapított kereset elutasítása tekintetében pedig az elsőbíróság végítéletét helybenhagyta. A m. kir. Kúria a fellebbezési bíróság közbenszóló ítéleti rendelkezését feloldja. rndokok; Ami az ítéletnek közbenszóló ítéleti rendelkezését illeti, ez a rendelkezés sem volt a Pp. 391. §-ának helyes értelme mellett egyelőre meghozható. A fellebbezési bíróság ugyanis kimondja azt, hogy az alperes a szóbanlevő vasút alapépítményéért gazdagodása erejéig megtérítéssel tartozik, egyben azonban az indokolásban kiemeli, hogy egyelőre még bizonytalan, vájjon az alperes gazdagodott-e vagy nem. Ámde ilyen körülmények között az ítélet még a jogalapot sem meríti ki, mert a végítélet elutasító lehet, ha az lesz megállapítandó, hogy az alperes nem gazdagodott. A Pp. 391. §-ának azonban nem felel meg az olyan közbenszóló ílélet, amely csak valamely jogelvet mond ki. A törvény szerinti közbenszóló ítéletnek többre, jelesül az egész kereseti jogalapra ki kell terjednie, úgy, hogy meghozatalával már csak a követelés összege maradjon bizonytalan, de nem maga az a kérdés is, hogy a felperesnek lehet-e egyáltalában követelése. A fellebbezési bíróság közbenszóló ítélete az itt kifejtetteknek nem felal meg és ezért fel kellett oldani.