Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 8. kötet (Budapest, 1938)

.sz. A tömeg hitelezői 115 elvének elfogadása esetén az ítélettel szemben a Cst. 170. §-a szerint való perenkívüli panaszos eljárás már nem volna igénybe vehető — nem volna más módja, mint a Ppé. 39. §-ának a., pontjában megjelölt végrehajtás korlátozása iránti per útján. Azt pedig a jogeszközök igénybevételének lehető gazdaságos berendezése szempontjából nem lehet megengedettnek tekinteni, hogy a perek halmozásával, kerülő úton biztosíttassák a tömeggondnok részére az a jogvédelem, mely a Cst. 170. §-ának fentebb már kifejtett magyarázata szerint enélkül is biztosítható. Fontos gyakorlati szempont a kérdés eldöntésénél az is, hogy az újabb jogfejlődés szerint azoknak a követeléseknek köre, melyek a csődeljárás szempontjából törnegtartozásoknak tekintendők, rendkívül kibővült. Az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 22. §-a., az 1410/ 1926. M. E. sz. rendelet 54., 89. §-a értelmében ugyanis az a helyzet állt elő, hogy a csődeljárásban a csődnyitás előtti időből származó jelentékeny számú és összegű tömegtartozással kell számolni s az esetek igen nagy részében fennáll annak a lehetősége, hogy a csődvagyon a csődtartozásokat és költségeket sem fedezi, tehát már ebben a részben is aránylagos kielégítés szüksége következik be. Fokozott mértékben van tehát szükség arra, hogy a törvénynek oly értelmezése jusson érvényre, mely meggátolja, hogy egyes tömeghitelezők végrehajtás útján való fellépése által mások a csődeljárás vezető elvei ellenére hátrányba kerüljenek. A kifejtettek folytán tehát a Cst. 50., 152. és 170. §-ának csak az az értelmezése és alkalmazása helytálló, hogy, mivel a csődtömeggel szemben megítélt perköltség más tömegtartozással azonos tekintet alá esik, az ennek viselésére vonatkozó kötelezettséget kirovó ítéletnek nem lehet akként szólnia, hogy rendelkezésének tartalma alapján kielégítési végrehajtásnak legyen helye. Ennek a korlátozottságnak pedig, — minthogy enélkül az ítéletben foglalt marasztalás szükségkép vonja maga után a végrehajtás elrendeléséhez való jogosultságot, mely jogosultság a végrehajtás elrendelése körében újabb vizsgálat s döntés tárgyává egyébként sem tehető, — már magából az ítéletből ki kell tűnnie. Mindezek megfontolása alapján a jogegységi tanács az elvi kérdésben a határozat rendelkező része szerint döntött.