Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)

96 Magánjog 933. csak az úgynevezett közrendi fenntartás (közrendi klauzula) zárhatná ki. Ez azt jelenti, hogy a külföldi jogszabályt nem alkalmazzuk, ha országunk közrendjébe vagy erkölcsi felfogásunkba ütközik, vagy ha hazai jogunk céljával nem fér össze. Körülbelül megfelel ez a kör annak, amelyet a külföldi ítéletek érvényességének el nem ismerése tekintetében a Pp. 414. §-ának 5. pontja megvon. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy a hitbizományi intézménynek megszüntetése és a vagyonnak ezzel kapcsolatos szabaddá tétele sem országunk közrendjébe, sem erkölcsi felfogásunkba, vagy jogi berendezkedésünk vezető elveibe nem ütközik. Ami pedig hazai jogunk célját illeti, ki kell emelni, hogy ez a kizáró ok nem jelentheti azt, mintha semmi olyan (külföldi) törvényt nem alkalmazhatnánk, amely bizonyos tárgykörre vonatkozó rendelkezéseiben hazai jogunktól eltér, mert ilyen felfogás mellett nálunk külföldi jog alkalmazásáról (nemzetközi magánjogról) nem is lehetne szó. Tehát a kizáró okok vizsgálatánál csak a sarkalatos jogintézményeink célja, azaz jogi berendezkedésünknek legfőbb vezető szempontjai jöhetnek figyelembe. Kétségtelen ugyan, hogy a hitbizomány eltörlésének az a módja, amely szerint a kérdést a fentebb említett csehszlovák törvény (de az 1926. évi román törvény is) az elcsatolt területeken rendezte, egyes családtagoknak különös előnyére, másoknak hátrányára válhatik, és ennyiben az eredmény természetesen nem áll összhangban az alapítólevéllel. Itt azonban két dolgot kell figyelembe venni. Az egyik az, hogy a hitbizomány megszűntetése az alapítólevéllel szükségképen ellentétes rendelkezés, amelyet úgy foganatosítani, hogy senkit hátrány ne érjen, alig lehet, mert a különböző fokon álló várományosok érdekeltsége pontosan meg nem becsülhető. A másik figyelembe jövő szempont pedig az, hogy a megszüntetés keresztülvitele mindenesetre csak részletrendszabály, amely nem szolgálhat alapul arra, hogy ennek módja miatt a kérdés megoldásában jogi berendezkedésünk vezető elveivel vagy alapvető erkölcsi felfogásunkkal szemben való olyan ellenkezest lássunk, amely a fekvési hely törvényének elismerését és alkalmazását közrendi tekinteteknél fogva kizárja. VI. Amennyiben a fekvési hely törvényének alkalmazását a bíró meg nem tagadhatja, úgy természetesen az előtte perlekedők helyzetének vagy eljárásának megítélésében is elsősorban ennek a