Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)
80 Magánjog 929. Áll ez annyival inkább, mert telekkönyvi akadálya sincs annak, hogy az alapítandó részvénytársaság, mint létesülő jogi személy részére nyilvánkönyvi jog bejegyezhető ne legyen. Megfelel ennélfogva az anyagi jogszabályoknak a feliebbe-, zési bíróságnak az az ítéleti döntése, amellyel a felpereseket az I. r. alperes javára bekebelezett tulajdonjog törlése iránti keresetével elutasította. E döntés a kifejtettek értelmében anyagi jogszabályt annál kevésbbé sért, mert felperesek a 7. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvben foglalt nyilatkozatuk bizonyítása szerint a 4. sorszámú előkészítő irathoz 5. alatt csatolt s az alperesi részvénytársaság alakuló közgyűléséről felvett jegyzőkönyvet nem kifogásolták. Ebben a jegyzőkönyvben pedig az alperesi részvénytársaság közgyűlése, sőt az azon résztvett felperesek személyesen is, — a felperesek mint alapítók által nyújtott apport tekintetében létrejött megállapodást kifejezetten jóváhagyták s az apportot átvettnek jelentették ki. Emellett az apportra vonatkozó megállapodásnak a törvényszerűen megalakult részvénytársaság által történt elfogadására és jóváhagyására utal a törvényszerűen megalakult részvénytársaság igazgatóságának az a ténye is, hogy a csatolt hiteles telekkönyvi betétek C. 86, és C. 70. számú bejegyzéseiből megállapíthatóan a részvénytársaság tulajdonába a felperesek által az apportként bevitt ingatlanokat a részvénytársaság nevében jelzálogként kötötte le. De megfelel az anyagi jogszabályoknak a fellebbezési bíróságnak az a döntése is, amellyel a felpereseket a II. r. alperes jelzálogjogainak törlése iránti keresetével is elutasította, mert amennyiben az I. r. alperes a perbeli ingatlanokra érvényes tulajdonjogot szerzett, úgy mint jelzálogtulajdonos az ingatlanokat jelzálogként érvényesen köthette le a II. r. alperes javára, következésképen e jelzálogjogok érvénytelenség okából nem törölhetők. 929. szám. Nyilvánvaló Ahhoz, hogy nyilvánvaló foganatosítást hiba folytán tévesen töfoganatosí- főlt telekkönyvi bejegyzés kiigazítás útján eredeti rangsorban visszatási hiba ki- állítassák, az időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzett jóhiszemű harigazítása. madik személyek hozzájárulására csak akkor van szükség, ha ezek jogszerzése három éven át meg nem támadtatott.