Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)
sz. Szerzői jog 113 Tekintettel arra, hogy senkisem ruházhat át több jogot másra, mint amennyivel maga rendelkezik, megállapította a kir. törvényszék azt, hogy alperesnek, mint a hanglemezbe bejátszó előadó művész szerzői jogai jogutódjának nincsen olyan joga, amely szerint a hanglemezek rádió útján való nyilvános előadási jogával rendelkezhetnék és e nyilvános előadás csak az ő engedélyével volna eszközölhető. A m. kir. Kúria az 1925 : VIII, tc. 18. §-a alapján benyújtott felülvizsgálati kérelmet elutasította. Indokok: I. Annak a ténynek, hogy a felperes az 1934. évi augusztus hó 8-án kelt levelében tudomásul vette az alperes 1934. augusztus 2-án kelt levelében foglalt azt a kijelentést, amelynél fogva az alperes megtiltja a gyára lemezeinek rádió útján közvetítését, csak azt az értelmet lehet tulajdonítani, hogy a felperes tudomásul vette az eltiltás tényét, de ebből még nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a felperes a tiltakozást jogosnak ismerte el. Alaptalanul vitatja tehát az alperes a felülvizsgálati kérelmében is azt, hogy a felperes már ily értelmű szerződéses megállapodásnál fogva is kötelezve van a tilalom betartására. Ennélfogva ebben a Pp. 130. §-án alapuló megállapítási perben bele kellett bocsátkozni annak a kérdésnek a vizsgálatába, hogy annál a védelemnél fogva, amely az Szjt.-ünk alapján az előadó művészt művészi teljesítménye tekintetében illeti, a grsmmofonlemezre felvett művészi teljesítménynek rádió útján a nyilvánossággal való közlése az előadó művész átruházott jogán a grammofongyár engedélyéhez vah-e kötve. Vizsgálandó volt tehát, hogy mi az előadó művész jogállása az ő művészi teljesítményének felhasználása, értékesítése tekintetében. Az előadó művész nem alkot müvet, hanem valamely már létező müvet művészi előadásban teszi a közönség számára érzékelhetővé. Az előadó művészt tehát nem illeti szerzői jog, bár kétségtelen, hogy amennyiben a művészi teljesítményében a művészi felfogásnak, a kifejezés módjának egyéni sajátossága nyilvánul meg, az előadó művész teljesítményének megfelelő védelméről is gondoskodni kell. 8