Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)

sz. Szerzői jog 105 felperessel szemben csak saját gazdagodása erejéig volna felelős. Ennek a gazdagodásnak az összege pedig legfeljebb annyi, ameny­nyiért a felperes külön engedélyjegyét megszerezhette volna. A b—i kir. törvényszék a felperest keresetével elutasította. Indokolása szerint az 1922 : XIII. t.-c. 13. cikke értelmében zene­müvek szerzőinek kizárólagos joguk van arra, hogy megengedjék ezeknek a müveknek átvitelét oly készülékekre, amelyek ilyen mü­vek mechanikai előadására szolgálnak. Minthogy pedig a Szjt. 53. §-a értelmében, ha a műnek több szerzője van, a nyilvános elő­adás joga tekintetében az 1. §. második és harmadik bekezdése azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy a szöveges zeneműnek elő­adásához a szerzőket egymással szemben megillető jogok sérelme nélkül elég a zeneszerző beleegyezése, ezért nem lehet kétsé­ges, hogy harmadik személyek, mint amilyennek az alperes is te­kintendő, ha nem tudnak a szövegíró és a zeneszerző közötti ellenkező megállapodásról, megszerezhetik a szöveges zenemű előadásához való jogot, ha egyedül a zeneszerzővel állapodtak meg. Az alperes tehát nem követett el szerzői jog bitorlást, mert a „Májusban" című dal zeneszerzőjétől, G. A.-tói megszerezve a jogot, jogosítva volt a szöveges dalt grammofonlemezre felvétetni és forgalomba hozni. A b—i kir. ítélőtábla az elsőbíróság ítéletét indokai alapján és azért is helybenhagyta, mert ha valaki a mechanikai előadásra szerez jogot, ez a jog a műnek a mechanikai előadás céljára szol­gáló készülékekre való átvitelének jogát is természetszerűen ma­gában kell, hogy foglalja. A m. kir. Kúria a fellebbezési bíróság ítéletét feloldotta. Indokok: Nem vitás, hogy a per tárgyát tevő „Májusban" című dalnak szövegét a felperes írta, zenéjét pedig G. A. szerezte, aki [beleegyezését adta ahhoz, hogy az említett dalt az alperes Odeon grammofonlemezekre felvehesse, egyúttal kijelentette, hogy a licencmárkákat az M. kiadóvállalat adja. Az ekként elkészült grammofonlemezek címkéjén fel van tüntetve, hogy a dal zenéjét G. A. szerezte, szövegírója pedig a felperes. Nem vitás azonban, hogy a grammofonlemezekre ragasztott licencmárkákon csak G. A. aláírása szerepel. G. A. vallomásából pedig megállapítható, hogy ő a dalnak grammofonlemezre való felvételét és forgalombahelyezését az alpe-

Next

/
Thumbnails
Contents