Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 6. kötet (Budapest, 1930)

sz. Jogcselekmények megtámadása 93 szüntetését és 1924. évi november hó 3-án volt az első hitelezői értekezlet, amelyen az alperes is résztvett. Mindezt a kir. ítélőtábla ténykép is megállapítja. Ezek előrebocsátása után a kir. ítélőtábla a tárgyalás és bizonyítás anyagának kellő méltatásával megállapított tényállás tekintetében a Pp. 507. §-a alapján hivatkozik az elsőbíróság ítéletére. Azt is előadta még az alperes, hogy a kényszeregyességi eljárás azért szüntettetett meg a vb. rt. ellen, mert a hitelezők többsége az ajánlott egyességet nem fogadta el. Ezek után a kir. ítélőtábla egész terjedelmében magáévá tette az elsőbíróság jogi döntését is és a megtámadott ítéletet helybenhagyta helyesen felhozott indokaiból és még a következő okokból: Az 1881 : LX. tc. 330. §-ának harmadik bekezdése kimondja, hogy a biztosítási végrehajtási zálogolás és becslés joghatálya a kielégítési végrehajtási zálogolás és becslés joghatályával azonos. A telekkönyvi rendtartásnak ugyané §. negyedik bekezdésében idézett 59. §-a pedig azt állapítja meg, hogy az igazolás visszahat az előjegyzési kérvény benyújtásának időpontjára. Ennek a két törvényhelynek a jelen esetre alkalmazása mellett nem lehet kétséges, hogy a megtámadhatatlan biztosítási végrehajtás által az alperes részéről nyert ingó és ingatlan zálogjog a kielégítési végrehajtásnak később, a kritikus időben történt foganatosítása által feltétlenné, teljessé és joghatályossá vált, mert a kielégítési végrehajtás elrendelésének ténye a követelésnek valódiságát, fennállását és lejártát igazolta. Eszerint ezúttal az alperes által a vagyonbukott vagyonára szerzett zálogjog hatályosságának kezdete a biztosítási végrehajtás foganatosításának az időpontjára vezetendő vissza. Minthogy a fennebb megállapított tényállás szerint a biztosítási végrehajtás az 1925. évi január hó 27-i kényszeregyességi eljárási kezdőpont előtt (4070/1915. M. E. rendelet 58. §.) hat hónapon belül, 1924. szeptember 11-én foganatosíttatott ugyan, azonban a vagyonbukott ebben az időben fizetéseit még meg nem szüntette, illetve a fizetés megszüntetéséről az alperes csak később, 1924. november 3-án vett tudomást: nem sértett jogszabályt az elsőbíróság akkor, amikor a biztosítási végrehajtás hatályosságát megerősítő későbbi kielégítési végrehajtást sem mondotta ki a csődhitelezőkkel szemben hatálytalannak. A m. kir. Kúria a felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja.