Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 5. kötet (Budapest, 1930)

sz. Tulajdon 77 a zajt okozó cselekmények azért történtek éppen akkor, amikor a felperes a vadászterületén megjelent, mert az alperes vadját idegen területen való lelövés veszélye csak akkor fenyegette, tehát az óvó intézkedéseket is csak akkor kellett megtennie. A fellebbezési bíróság által alapul vett eme tényállás mellett alapos a felperesnek az a felülvizsgálati panasza, hogy a fellebbezési bíróság a II. rendű alperes kártérítési kötelezettségét az anyagi joggal ellentétben nem állapította meg. Noha a II, rendű alperes jogosítva volt is arra, hogy saját tulajdoni és vadászati jogának megvédelmezése céljából az ehhez szükséges intézkedéseket megtehesse, ekörül még sem járhatott el akként, amint ezt a fellebbezési bíróság megállapította. A Polgárijogi Határozatok Tárába 159. szám alatt* felvett elvi határozatban kifejezésre jutott bírói gyakorlat szerint ugyanis magábanvéve azáltal, hogy valakit valamely jog megillet, még senki sem tekinthető felhatalmazottnak arra, hogy e jogával visszaélve, merő bosszantás és felingerlés céljából jogának védelme közben olyan intézkedéseket is tegyen, amelyek saját jogának védelméhez nem szükségesek, de másnak jogát indokolatlanul sértik. A II. rendű alperes a saját vadállományának átvágását megakadályozó jogos intézkedéseket a felesleges és a felperest bosszantó túlzott lárma, füst, tűz és riasztó lövések alkalmazása nélkül is megtehette volna. Amidőn az erre alkalmas és a felperes vadászati jogát figyelembevevő méltányos és indokolt védelmi intézkedések helyett az alperes alkalmazottjai a felek között évek óta húzódó ezirányú vita ellenére is, tudatosan oly mérvű zajt, füstöt és fényt okoztak, amelyek köztudomás szerint külön-külön is alkalmasak arra, hogy a vadat az ekként megháborított vadászterületről elijesszék, a felperes keresetének alapja az anyagi jog szerint megáll és erre tekintettel a fellebbezési bíróságnak ezt figyelmen kívül hagyó ítéletét meg kellett változtatni. Kiemeli a m. kir. Kúria, hogy a fellebbezési bíróság az általa megállapított tényeket helytelenül minősítette olyanoknak, amelyek a II. rendű alperes alkalmazottjainak bosszantási célzatát kizárták. A megállapított tények nagy sorozata, azoknak több évben való és mindenkor a szarvasbőgés idejében történő ismétlődése, a felperes minden vadászati kísérletének a 40. alszámú jegyzőkönyvben foglalt nyilatkozat szerinti tudatos meghiúsítása olyan cselekmények, amelyeket a * P. H. T. I. kötet 157. lap.