Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 3. kötet (Budapest, 1925)

sz. Követelések és tartozások átszállása 127 kiskorú gyermekükre F. L. alperesre ruházták át, aki arra a szülők haszonélvezeti jogával terhelten tulajdonjogbekebelezést is nyert. E tényállást a fellebbezési bíróság elfogadta s annak alapján felperesnek a megajándékozott alperes ellen az ajándékozókkal szemben fennálló követelésnek az ajándék tárgyát tevő vagyonból való kielégítése iránt támasztott keresetét az elsőbíróság ítéletének megváltoztatásával — időelőttiség okából — azért utasította el, mert a megajándékozott az ajándékozónak az ajándékozás idejében fennállott adósságáért az ajándékozott vagyon értéke erejéig csak akkor felelős, ha a követelés az ajándékozótól be nem hajtható, — s miután az egyik ajándékozónak jelentékeny értékű ingatlan vagyona van, a felperes addig, míg ebből az ingatlanból a kielégítést meg nem kíséreli, az alperes ellen sikeresen- már csak azért sem fordulhat, mert az alperes felelőssége csak az ő ajándékozóitól be nem hajtható összeg erejéig terjed, ez az összeg pedig az ajándékozó vagyonának a követelés kielégítésére való fordítása előtt meg sem állapítható. A fellebbezési bíróságnak ez a jogi döntése az anyagi jog szabályainak megfelel, — amennyiben a megajándékozottnak a közvetlen adós ellen vezetendő végrehajtás eredményétől függő elmarasztalása csak kivételesen akkor foghat helyt, ha ő a közvetlen adóssal együttesen pereltetett, az ajándékozóval szemben fennálló követelését pedig a hitelező a megajándékozott ellen önállóan sikerrel csak abban az esetben érvényesítheti, ha egyidejűleg igazolja, hogy követelése az ajándékozótól, mint közvetlen adóstól ennek vagyontalansága miatt egészben vagy részben nem volt behajtható. S miután ezek az esetek ezúttal nem forognak fönn, az alperes még feltételesen sem kötelezhető arra, hogy felperesnek az őt megajándékozok ellenében fennálló követelését az ezek által neki ajándékozott vagyonból már most kielégítse. Másrészről azonban, ha a hitelezőt tőle nem függő okok gátolják abban, hogy követelését a közvetlen adósnak végrehajtás alá vonható vagyonából kielégíthesse és így saját hibáján kívül ki van téve annak az eshetőségnek, hogy amikor kimutatható lesz, hogy követelése az adóstól egészben vagy részben nem hajtható be, a megajándékozott ellen sikerrel már nem léphet fel, — módot kell nyújtani a hitelezőnek legalább arra, hogy ő követelését a csak másodsorban felelős megajándékozottal szemben az ajándék tárgyát tevő ingatlanon jelzálogjoggal biztosíthassa.

Next

/
Thumbnails
Contents