Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 3. kötet (Budapest, 1925)

110 Magánjog 456. A fellebbezési bíróság ítéletében ugyan tényként megállapította, hogy felperes, alperes szerződésszegése folytán L. Piroskát volt kénytelen szerződtetni, aki pedig a közönség tetszését nem volt képes megnyerni, minélfogva felperest érzékeny károsodás érte. Ebből a tényállásból azonban helyesen csak arra lehet következ­tetni, hogy felperesnek a kötbér követeléséhez való joga megnyílt, nem nyújt azonban támpontot arra, hogy felperes kára a kikötött kötbérrel milyen arányban áll, helyesen, a fellebbezési bíróságnak tényállást kellett volna megállapítania arra nézve is, hogy felperesnek az alperes szerződésszegéséből mennyiségileg minő kára származhatott. Minthogy pedig a fentebbi jogszabályra tekintettel ennek hiányában a fellebbezési bíróság ítélete érdemi eldöntésre nem alkalmas, azt a kereset főtárgyára nézve a S. E. 204. §-a alapján feloldani kellett és a fellebbezési bíróságot további szabályszerű eljárásra utasítani kellett. 456. szám. Elállás a Elállhat a kétoldalú szerződéstől az egyik fél, ha a másiknak szerződéstől késlekedése következtében a szerződés reá nézve érdekét vesztette. E. H. 1916. évi június hó 23-án. Rp. IX. 2292/1916. sz. Elnök : Balázsovich József kir. kúriai bíró. Előadó: Szalay Tamás kir. kúriai bíró. Tényvázlat: Az E. cég II. r. alperes a keresethez másodlatban A. alatt csatolt, 1899. augusztus 28-án kelt haszonbéri szerződéssel bérbevette K. községének a szerződést aláírt birtokos lakosai, köztük a felperesek birtokán a kőszénkutatási, kiaknázási, lefejtési és fel­használási jogot, mely szerződés tartama annak 2. pontja szerint annak keltétől számított 60 egymásután következő évben állapít­tatott meg. Ez a szerződés 1907. május 30-án a D. kőszénbánya részvény­társaságra, majd utóbb ez által 1909. április hó 17-én a m. kir. kincstár I. r. alperesre ruháztatott át. Felperesek mint az E. céggel szerződött K. község birtokos lakosainak egy része, azon a jogalapon, hogy bérlő a szerződés 10. pontjában kikötött hat év alatt a kutatást nem foganatosította, •s ez által a szerződés leglényegesebb rendelkezésének a megszabott időn belül nem tett eleget, kérték a haszonbéri szerződést ítéletileg felbontani s alpereseket egyetemleg a perköltségekben marasztalni. A m. kir. kincstár I. r. alperes a kereset elutasítását és fel-

Next

/
Thumbnails
Contents