Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 2. kötet (Budapest, 1929)

sz. Végrendeleti öröklés 67 szempontból az 1876 : XVI. t.-c. 4. §-ában foglalt rendelkezésnek meg nem felel. Az alsóbíróságok a kereset elutasítása mellett a végrendelet érvényességét megállapították, mert a végrendelet szerkesztőjén kívül Sz. Sz. végrendeleti tanú is érti az okirat nyelvét, amennyiben utólagos kihallgatása alkalmával az előtte felolvasott magyar szövegű végrendeletnek intézkedését megértette és ekként meg van állapítva, hogy a végrendeleti tanuk közül kettő a végrendelet nyelvét, a magyart értik. Határozat: A m. kir. Kúria mindkét alsóbíróság ítéletének megváltoztatásával örökhagyónak 1902. évi december hó 28-án alkotott írásbeli magánvégrendeletét érvénytelennek nyilvánítja. Indokok: A végrendeletből magából kitűnik, hogy örökhagyó azt csak kézjegyével látta el, az pedig, hogy örökhagyó az okirat nyelvét, a magyart sem szóban, sem írásban nem bírta, a végrendeleti tanuk egybehangzó vallomásával bizonyíttatott. Az 1876: XVI. t.-c. 4. §-a értelmében abban az esetben, ha az írásbeli magánvégrendeletet egész terjedelmében nem a végrendelkező önkezűleg írta és írta alá, a tanuk közül legalább kettőnek írni és olvasni kell tudni. A dolog természetéből és a törvény eme rendelkezésének céljából következik, hogy ezzel a kellékkel csak az a tanú bírhat, aki a végrendelet nyelvét érti, viszont írni és olvasni tudó tanúnak csak azt a tanút lehet tekinteni, aki azt, amit ír és olvas megérti; vagyis aki az okirat nyelvét úgy szóban, mint írásban abban a mértékben bírja, hogy annak tartalmát saját közvetlen észleletéből képes megállapítani; mert az írni és olvasni tudó tanú csakis ebben az esetben képes a végrendelet alkotásakor igazolni magán a végrendeleti okiraton azt, hogy az okirat az örökhagyó kijelentett végakaratát tartalmazza. Nem vitás, hogy Sz. Sz., a végrendelet írója, a magyar nyelvet úgy szóban, mint írásban bírja; viszont az, hogy P. K. és M. Gy. ezt a nyelvet nem értik, saját vallomásaikból állapítható meg. Igaz ugyan, hogy Sz. K. végrendeleti tanú az első ízben történt kihallgatása alkalmával azt vallotta, hogy magyarul ír és olvas; ámde ebbeli vallomása Ierontottnak tekintendő azáltal, hogy újabbi kihallgatása alkalmával ez a tanú a végrendelet felolvasása után annak tartalmát csak egyes részeiben volt képes felfogni; valamint azáltal, hogy utóbb maga is beismerte, hogy 5*