Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 2. kötet (Budapest, 1929)

sz. Végrendeleti öröklés 131 Mindezeknél fogva a lényeges tévedésen alapuló végrendelet érvénytelen. 285. szám. A bírói állandó gyakorlat által megállapított jogszabályt képez Örökhagyó az, hogyha a végrendelkezésnek alapját és indokát az örökhagyónak tévedése, valamely feltevése képezi, a végrendelet hatályát veszti annak következtében, hogy a feltevés téves volt, avagy a feltevésnek ellenkezője állott be. Ez alapon hatálytalan a végrendelet ákkor is, ha a gyermektelen végrendelkezőnek utóbb születik gyermeke. A gyermek utóbb születéséből a végrendelkező akaratának megváltoztatása azonban csak vélelem alapján állapítható meg s ez a vélelem az utóbb bekövetkezett tényekre tekintettel íerontottnak is tekinthető, mely esetben a végrendelet hatálya újból feléled és az utószülöttnek csak kötelesrészre van igénye. E. H. 1897. május 25-én, 1300/1896. P. sz. Elnök: Illyés Károly kir. kúriai bíró. Előadó: Kiszely Tibor kir. kúriai bíró. Tényvázlat: Az 1891. évi december hó 10-én elhalt H. N. örökhagyó az 1859. évi szeptember hó 2-án elhalt első nejével Sz. K.-val 1859. évi augusztus hó 18-án alkotott közös végrendeletében akként intézkedett, hogy a túlélő házastárs örökli az elhaltnak összes' vagyonát és mindkettőjük halála után az utóbbi hagyatéka fele részben az egyik, fele részben a másik házastárs oldalrokonaira jusson. Az előbb elhalt asszonyról azonban az örökhagyóra vagyon nem háramlott; mert a cselekvő állagot 71 frt 15 krajcárral meghaladó adósság kifizetését a túlélő férj magára vállalta. H. N. örökhagyó 1864-ik évében B. F.-vel második házasságra lépvén, ebből a házasságból, de már a házastársak különélésének ideje alatt született 1865. évi november hó 30-án M. I nevü gyermeke; akit azonban örökhagyó saját gyermekének el nem ismert, sőt törvénytelennek való nyilvánítása iránt pert is tett folyamatba, de eredménytelenül, mert keresetével elutasíttatott. Az örökhagyó özvegye és leánya, az 1865. évi november hó 30-án született H. M. J., az örökhagyó hagyatékára vonakozó igényeiket engedmény útján Z. T.-ra ruházták át. Az engedményes az örökhagyó és első neje által készített közös végrendeletet azon az alapon támadta meg és kérte az egész hagyatékot magának megítélni, mert a végrendelkezőnek a végrendelet alkotása után törvényes leszármazója születvén, ez a vég9*