Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 1. kötet (Budapest, 1918)
#v Szerződés A másodbiróság az elsőbíróság ítéletét helyben! kainál fogva és még azért is; mert a keresethez mellékelt számla tanúsítása szerint a felperesi követelés túlnyomó részében a női fehér, és ruhaneműek, kelengye s kiházasitási és lakberendezési tárgyakat képező, tehát az alperesnő életszükségleteihez tartozó áruk vételárát képezi, melyeknek mennyisége és értéke alperesnőnek a tanuk által igazolt vagyoni viszonyaihoz mérten nem túlságos; miből folyólag alperesnőnek, mint annak idején serdült korban levő kiskorúnak azok vételére vonatkozó ügylete a gyám beleegyezése nélkül is érvényesnek tekintendő; mert az árukat legnagyobb részükben alperesnő személyesen vásárolta, következőleg azok vételára alku s illetve kölcsönös megegyezés folytán állapított meg, s így felperesnek az értékét külön bizonyítani nem is kell; s végül mert alperesnek a per folyama alatt történt férjhezmenetele folytán az alperesileg vitatott azon felfüggesztő feltétel, bogy a hitelben vásárolt áruk vételára csak alperesnek férjhezmenetelekor lesz fizetendő, a per folyamán beállott. A kir. Kúria: A másodbíróság ítélete a benne felhozott és az elsőbiróság Íteletéből átvett indokoknál fogva helybenhagyatik. 63. szám. Kiskorú szer ződőképesA kiskorúak gyámhatósági jóváhagyás nélkül is saját keres- ^ ményük felett szabadon rendelkezhetnek; mihez képe&t keresményük szerzése tárgyában rendszerint szerződést is köthetnek és ezt a szerződést keresményükre terjedő hatállyal kötbér kikötésével is megerősíthetik. E. H. 1907. évi november hó 15-én 5370/1906. P. sz. Elnök : Gottl Ágoston kir. kúriai tanácselnök. Előadó : Dezseöffy Géza kir. kúriai bíró. A kir. Kúria a kir. ítélőtábla ítéletét helybenhagyja. Indokok: A felperes keresete arra irányul, hogy az alperes 50.000 kor. kötbér megfizetésére azon az alapon köteleztessék, hogy az alperes az 1901. évi október 22-ik napján megkötött A) alatti szerződéssel a felperes igazgatósága alatt állott Magyar Színházhoz szerződvén, a felhívott szerződés 3. pontjában eltiltatott attól, hogy a felperes beleegyezése nélkül vendégszerepeljen ; és úgy eme tilalom megszegése, mint a szerződésnek egy9*