Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 1. kötet (Budapest, 1918)

124 Magánjog jS. adandó darabokat nem ismerhette, s így azok közül a tiltott dara­bok előadását meg sem akadályozhatta. Minthogy alperesnek az a ténye, hogy a cigányzenekart fel­fogadva, annak vendéglőjében nyilvános előadásokra helyt adott, és fizetés fejében a vendégeinél való tányérozást megengedte, a kereseti zenemű előadása eszköz ültetésének a fogalmát, illetve azt, hogy alperes a zenekart a kérdéses zenedarab előadására rábirta volna, ki nem meríti; és minthogy alperesnek azon ténye, hogy ő a cigányzenekart előre meghatározott műsor nélkül leendő játszásra felfogadta, s annak játékára befolyást olyan értelemben, hogy az a felperes kereseti művét elő ne adja, nem gyakorolt: szintén nem szolgálhat alapul arra, hogy alperes ellen a szerzői jog bitorlása megáll apíttassék: a kir. törvényszék anélkül, hogy a bizonyítást elrendelné az iránt, vájjon csakugyan játszotta-e a zenekar alperes vendéglőjében a kereseti művet ? — kimondja, hogy alperes a kérdéses zenedarab előadását nem eszközöltette. Ennélfogva a kereseti alap megdőlvén, felperest keresetével elutasítani kellett. A gy.—i kir. ítélőtábla az elsőbíróság ítéletét indokai alapján helybenhagyja. A kir. Kúria a másodbíróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az 1884: XVI. t.-c. 57. §-a rendelkezéseinek egybe­vetéséből nyilván az következtethető, hogy valamely zenemű jogosulatlanul történt nyilvános előadása essközöltetőjének csak az tekinthető, akinek kifejezett akaratából, vagy hallgatólagos beleegyezésével történt a jogosulatlan előadás, már pedig az alsóbíróságok a per adataiból helyesen állapították meg, hogy ez a körülmény az alperes irányában fenn nem forog, mihez képest alperesre a fent hivatkozott törvény 57. §-ának végbekezdésében foglalt rendelkezés nem nyerhet alkalmazást. Árjegyzék 58. szám. másolata. Az árjegyzék olyan írói műnek s a benne foglalt ábrák olyan műszaki rajzoknak, melyekre az 1884 : XVI. törvénycikk védelme kiterjed, nem tekinthetők. E. H. 1907. évi november hó 12-én 6180/1906. P. sz. Elnök: Illés Jenő kir. kúriai biró. Előadó: Balázsovich József kir. kúriai bíró.

Next

/
Thumbnails
Contents