Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 1. kötet (Budapest, 1918)
Ürbér és hasonló jogviszonyok 107 jogot akképen rendezték, hogy az egyes úrbéri telkek után járó legelőilletménnyel egybekapcsolt legeltetési jogot a kültelkek birtokosainak biztosították, az idők folyamán a külsőségtől elszakadt beltelkek birtokosait pedig a legeltetési jog gyakorlatából kizárták. Ez az állapot áll fenn jelenleg is a 237. sz. telekjegyzőkönyvben Sz. M. és Sz. T. tulajdonául felvéve volt fél úrbéri telekre nézve is. Az ezen fél úrbéri telekhez tartozó ház és belsőség ugyanis még most is az előbb nevezettek telekkönyvi tulajdonát képezi, a külső fél úrbéri telket azonban az idők folyamán eladták, s ezen külső birtok jelenleg több telekjegyzőkönyvbe lejegyezve az alperesek, illetve jogelődeik nevén áll, s ezen külső fél úrbéri telek után járó kétholdnyi legelőilletménnyel kapcsolatos legeltetési jogot kizárólag az alperesek, mint a külsőség birtokosai gyakorolják. Sz. T. mint az időközben elhalt Sz. M.-nénak egyik örököse, keresettel lép fel az alperesek ellen, s őket a 237. számú telekjegyzőkönyvben felvéve volt fél úrbéri külső telekre eső legelőilletmény birtokba adására kéri köteleztetni azon a jogalapon, hogy alpereseket a legelőilletményre semmi jog sem illeti, mert az i87i:LIII. t.-c. 56. §-a értelmében a legelőilletmény a belsőség tartozékának tekintendő, alperesek tehát a külső féltelek megvételével a legelőilletményt eo ipso meg nem szerezték, hanem az továbbra is a felperes tulajdona, mint a tulajdonát iépező belsőteleknek a tartozéka. .4 n.—i kir. törvényszék felperest keresetével elutasítja. Indokok: A perben ügydöntő kérdés az, hogy az úrbéri legelőilletmény a belsőségnek, vagy pedig a kültelki állománynak képezi-e a kiegészítő részét ? Ezen kérdés megbírálásánál az úrbérre vonatkozó anyagi jogszabályok szolgálnak kiindulási pontul. A Torontál, Temes és Krassó vármegyékből állott úgynevezett «temesi bánság)) területén az úrbéri viszonyok nem a Mária Terézia-féle általános úrbéri rendelettel, hanem az ettől sok tekintetben eltérő 1780. évben kiadott különleges úrbéri rendelettel, :ÍIZ úgynezezett urbárium banaticum-mal szabályoztattak. A Mária Terézia-féle általános úrbéri rendelet s az urbárium