Vadász Lajos (szerk.): Magánjogi törvénykönyvünk és élő tételes jogunk, 1. kötet. Személyi-, családi- és dologi jog (Budapest, 1929)
III ELŐSZÓ. Öt esztendei munkásságom eredményét tárom ebben a könyvben az Olvasó elé. Eredetileg magánjogunk főbb tételeinek és legutóbbi fejlődésének feldolgozása volt a célom. Első munkám második kötetének megjelenése után azonban közzététetett a magánjogi törvénykönyv tervezete; ezenfelül magánjogi könyveim nagy része a megjelenés után rövid idő alatt elfogyott és így a közszükséglet kielégítése célomtól eltérített. Most már nemcsák az eddig közrebocsátott anyagnak a Mt. rendszerébe öntését kellett elvégeznem, hanem az utolsó két év gyakorlatának feldolgozását is kötelességemnek tartottam, sőt a régi jndikatura használható szemelvényeinek az anyagba illesztését is a lényeges tételes jogi törvényekkel. Ezért kerül régi munkám új és bővített kidásban a jogászközönség elé. Könyvem rendszerében előbb a Mt. szövegét, azután a joganyaggal kapcsolatos törvényeket, illetve rendeleteket és végül a joggyakorlatot közöltem, a teljesülési és jogegyességi döntvényeknél ezek indokolásával. A gyakorlat részleteit helyenkint — ahol ez így kínálkozott, — kommentárszerűén dolgoztam fel. Az élő jognak a tervezetbe illesztése azonban az áttekinthetőség rovására menne. Ezt a hibát elkerülendő a tárgymutatóban mindenütt feltüntettem a Mt. vonatkozó §-ainak lapszámát. A bírói gyakorlatról külön mutatót készítettem munkám elejére, hogy annak alapján a szíves Olvasó könnyen ráakadhasson a felsőbíróság szükségelt határozatára. (Ugyanily mutatót készítek majd a II. kötethez is.) A Mt. indokolási része még nem készült el. Nagy részéhez használható azonban az első szöveg indokolása. Ezért az igazságügyminiszteri kettős mutatóhoz egy harmadik indexet 1*