Vadász Lajos (szerk.): Magánjogi törvénykönyvünk és élő tételes jogunk, 1. kötet. Személyi-, családi- és dologi jog (Budapest, 1929)

— szöveges zeneműnek előadásához a szerzőket egymással szem­ben megillető jogok sérelme nélkül elég a zeneszerző beleegyezése. 54. §. A 2—9. §-ok rendelkezéseit a 49—61. §-okban említett müvek nyilvános előadására is kell megfelelően alkalmazni. 55. §. A nyilvános előadás jogának tartamára nézve a 11—17. §-ok rendelkezéseit kell megfelelően és az alábbi két bekezdésben foglalt kiegészítéssel alkalmazni. Álnév alatt vagy a szerző nevének kitétele nélkül szerzett müvek, ha első nyilvános előadásuk idejekor még nem jelentek meg, az első nyilvános előadás naptári évének lefolyásától, a hátrahagyott müvek pedig a szerző elhalálozása naptári évének ieíolyásától számított ötven évig részesülnek a jogosulatlan elő­adás ellen védelemben. De ha az álnév alatt vagy a szerző nevének kitétele nélkül szerzett mü szerzője vagy annak jogutóda az ötvenévi határidő alatt a szerző nevét beiktatás végett bejelentette (43. §.), vagy ha ugyanazon idő alatt a mü a szerző neve alatt jelent meg, a védelmi idő a 11., 12. és 14. §. szerint számíttatik. 56. §. Még meg nem jelent, de már nyilvánosan előadott szín­müvek,zenés színmüvek és zenemüvek szerzőiének az ellenkező bebizonyításáig az tekintendő, aki az előadást hirdető jelentésben, mint szerző megneveztetett. 57. §. Aki a szerző beleegyezése nélkül oly müvet, amely a 49—51. §-ok rendelkezései alá esik, vagy ily műből egyes része­iket szándékosan vagy gondatlanságból nyilvánosan előad vagy előadat, a sértettnek a 18. §. értelmében kártérítéssel tartozik és vétség miatt a 18. §-ban meghatározott büntetéssel büntetendő. 58. §. A 18. második bekezdésének, a 19—21. §-oknak, továbbá a 23. és 24. §-nak rendelkezéseit a nyilvános előadásra vonatkozó szerzői jog bitorlásának esetében is kell megfelelően alkalmazni. 59. §. A 25—36. §-oknak és a 38—-44. §-oknak rendelkezéseit a 49—51. §-okban említett müvek nyilvános előadására is kell megfelelően alkalmazni. Joggyakorlat. I. Szöveges zenemű előadási jogúnak megszer­zése. Kuplék előadásához elegendő a zeneszerző beleegyezése (VI. 5440—1910. Gr. XII. 338.); de ha ez meg nem szerezhető — mert pl. a zeneszerző ismeretlen helyen tartózkodik —, a szöveg szerzőjének beleegyezésével is előadható. (VI. 6290—1908 MD II. 148.) II. Színmüvek szerzői jogának bitorlási esetei. 1. színmű filmre alkalmazása és előadása (IX. 7214—1916. MD. XI. 161.); 2. színdarab előadási jogának nem a szerzőtől — pl. a színdara­bok eladásával foglalkozó cégtől — megszerzése az erre irányuló jogosultság vizsgálata nélkül. (IX. 1124—1915. MD. IX. 289.) III. Meghatározott területre gyakorolhatólag átruházott szer­zői jog. Bizonyos területre korlátozottan átruházott színmű elő­adási joga a szerző jogutódának jogát a megszabott területre ki­zárólagossá teszi. (K. P. IX. 4902—1916. MD. XI. 60.) — 70 —

Next

/
Thumbnails
Contents