Vadász Lajos (szerk.): Magánjogi törvénykönyvünk és élő tételes jogunk, 1. kötet. Személyi-, családi- és dologi jog (Budapest, 1929)
bátyai nem nyernek alkalmazást, ha intéző szervül közhatóság , van kijelölve. Érdekelt személy (60. §. utolsó bekezdése) a határozathozatalban nem vehet részt. 3. Alapítványi felügyelet. 93. §. Az alapítványok annak a kormányhatóságnak főfelügyelete alatt állanak, amelynek ügykörébe céljuk természete szerint tartoznak. Minden alapítványi ügyletet az okirat bemutatásával be kell jelenteni a főfelügyelőhatóságnak. Ez a kötelesség az alapítványnak azt a szervét vagy azt a közhatóságot terheli, amelynek az alapítványi ügyletről szóló okiratot átadták; az alapító halála esetére szóló alapítványi ügylet bejelentése a hagyatéki bíróság kötelessége. Az alapítvány intézőszerve az alapítványi ügyletről szóló okiratot a kezelés elvállalására vonatkozó nyilatkozatával terjeszti a főfelügyelőhatóság elé. 94. §. A főfelügyelőhatóság az érvényesen létrejött alapítványt tudomásul veszi, az alapítvány szervezeti szabályait az esetleg szükséges kiegészítések és pótlások után megerősíti és határozatát az alapítvány intézőszervével írásban közli. Az alapítvány tudomásulvétele és szervezti szabályainak megerősítése nem szünteti meg az alapítványi ügylet esetleges semmisségét vagy megtámadhatóságát és azokat a jogokat, amelyeket az alapítványi ügylet ellen más magánjogi alapon lehet érvényesíteni. 95. §. Az alapítványt tudomásulvevő és a szervezeti szabályokat megerősítő főfelügyelőhatósági határozat közlése után az alapító köteles az alapítványul rendelt vagyontárgyakat az alapítványra átruházni és az alapítvány intézőszervének kiszolgáltatni. Engedménnyel átruházható jogok már a főfelügyelőhatósági határozat közlésével átszállanak az alapítványra, hacsak az alapító az alapítványi ügyletben másként nem rendelkezett. Az alapító halála esetére szóló alapítványi ügylet alapján ÜZ alapítvány az öröklési jog szabályai szerint úgy szerzi meg az alapítótól részére juttatott vagyont, mintha már az alapító halála előtt létrejött volna. A hagyatéki bíróság azonban e vagyont az alapítvány intézőszervének mindaddig nem adhatja át, amíg a főfelügyelőhatóságnak az alapítványt tudomásulvevő s a szervezeti szabályokat megerősítő határozatáról nem értesül. 96. §. Ha az alapító az alapítványul rendelt vagyont az intézőszervnek már a főfelügyelőhatóság határozatának közlése előtt kiszolgáltatta, a főfelügyelőhatóság határozatának közléséig az alapítvány működését nem kezdheti meg, de intézőszerve addig is köteles az alapítvány kezelésével járó halaszthatatlan ügyeket ellátni. — 55 —