Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)

S5 törlésének ténye jogilag nem bírhatott ugyan megszüntető hatálylyal, a hazai törvényeknek 1861. évben történt visszaállításával azonban a holtkézi törvények a visszaállított élő törvények sorába tartozóknak még nem tekinthetők: mert, amint ez már fentebb kifejtetett, az ősiség és a királyi jogból folyó háromlási jog eltörlésével megszűntek azok a viszonyok, melyeknek védelme ezeknek a törvényeknek főczélja volt; és mert a hatályban fentartott ősiségi nyiltparancs ingatlan javaknak a korábbi hazai jogunk szerint szokásban volt elzálogosítását jövőre jogérvénytelennek nyilvánítván, a telekkönyvi jelzálogrendszer behozatalával az egyházak, egyházi testületek s egyházi személyek is utalva lettek arra, hogy pénzeiket jelzálogi biztosíték mellett helyezzék el; már pedig a jelzálogszerzéshez való kétségbevonhatatlan jogosultságuknak csak ugy van gyakorlati értéke, ha egyúttal azzal a jogositványnyal is bírnak, hogy a jelzáloggal terhelt ingatlanokat végrehajtási elárvereztetésük esetében megvehessék, amiből nyilvánvaló, hogy a jelzálogszerzési képesség szoros összefüggésben áll az ingatlanok tulajdonának szerzéséhez való képességgel. Az ekként alakult helyzetnek a hatása alatt képződött 1861. évben a telekkönyvi hatóságoknak az a gyakorlata, mely szerint a katholikus egyházak, egyházi testületek s egyházi személyek részéről történt tulajdonszerzések alapján részükre a tulajdonjogot a legfelsőbb jóváhagyás igazolása nélkül is bekebeleztessék. A felsőbb bíróságok részéről is helyesnek talált e gyakorlat alapján a katholikus egyházak, testületek s egyházi személyek a legfelsőbb jóváhagyás kieszközlése nélkül jelentékeny értékű ingatlanok telekkönyvi tulajdonosaivá váltak anélkül, hogy ez ellen bármely oldalról is felszólalás történt volna, mely bevégzett tényekkel szemben e tulajdonszerzések érvényessége az adott viszonyok között többé kérdés tárgyává sem tehető. Fordulnak elő ugyan esetek, melyekben az illető egyházak s egyházi testületek a részükről kötött jelentékenyebb adásvételi jogügyletek legfelsőbb jóváhagyását kieszközölték; ennek azonban az érvényesség magánjogi kérdésének felvetése nélkül annyiban volt és jelenleg is annyiban van jelentősége, amenynyiben a jóváhagyás iránti kérelem a legfőbb kegyúri jogból, illetve az abban foglalt főfelügyeleti és ellenőrzési jogból folyó szempontokban találja indokát. Végül megjegyeztetik, hogy a jelen határozat csakis a holtkézről szóló törvényeken alapult szerzésképességi hiány megszűnésére vonatkozván, ezzel némely szerzeteknek saját rendszabályaikból, vagy egyáltalában a befogadás közjogi hiányából folyó szerzési képtelensége nem érintetik. Kelt Budapesten, a m. kir. Curia polgári szakosztályainak 1896. évi február hó 1-én tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon évi márczius hó 28-án tartott teljes ülésben.