Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)
124 a rendelkezése az ideigl. törvénykezési szabályok L R. 20. §-a szerint a hazai törvények visszaállítása után is hatályban maradt: Ezek szerint kétséget nem szenved, hogy a telekkönyvi biró olyan okirat alapián, amely az ilyen semmis szerződésről állíttatott ki, semmiféle bejegyzést nem rendelhet el. Téves az a felfogás, mintha ilyenkor a szerződésnek csakis az a része volna hatálytalan, a mely az ingatlannak ilynemű elzálogosítására vonatkozik s hogy ettől függetlenül érvényben maradna a tőkére nézve kikötött kölcsönügylet, — téves pedig azért, mert a felek nem kamat nélküli kölcsön iránt szerződtek s ekként a hitelezőnek átengedni kivánt az a jog, hogy kamat fejében az ingatlant haszonélvezze, nem mellékjog s nem mellékes kikötése a szerződésnek, hanem az ingatlan haszonélvezete itt a tőke használatának átengedéseért adott ellenszolgáltatást képezvén, az mint ilyen a szerződésnek lényeges alkateleme, amelynek elestével mi alap sem forog fenn arra a feltevésre, hogy a szerződő felek a kölcsönszerződést e lényeges határozmánya nélkül is fentartani kívánták volna, — amiből nyilvánvaló, hogy itt a tőke és kamat tekintetében létesült megállapodás oly egységes jogügyletet képez, mely természete szerint bármelyik lényeges alkatrésznek elestével egészben szűnik meg. Igaz ugyan, hogy a szerződés egészben semmis lévén, joga van minid a két félnek az előbbi állapot visszaállításához s ennélfogva a hitelezőnek is kétségtelen joga van ahhoz, hogy a semmis jogügylet alapján adott kölcsöntőkét az adóstól visszakövetelje, — ez a joga azonban nem alapul az okiratba foglalt szerződésen, hanem az épen ellenkezően abból a körülményből származik, hogy a szerződés hatálytalan s ennélfogva a szerződésről kiállított okirat e szempontból sem lehet alkalmas telekkönyvi jogok szerzésére. Kelt Budapesten, a m. kir. Curia polgári szakosztályainak 1899. évi deczember hó 15-én tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az 1900. évi január hó 19-én tartott teljes ülésben. — V. ö. 7. és 13. p. d.-ekkel. X. szám. (Végrehajtás örökség utján átszállott ingatlanra.) Abban az esetben, ha a végrehajtás az elmarasztalt félre örökség, vagy hagyomány utján szállott, de még a marasztalt fél tulajdonául be nem kebelezett és nem is előjegyr zett ingatlanra vezettetik, annak a kérdésnek megbirálása, hogy a marasztalt félnek a végrehajtás alá vonni kivánt ingatlan telekkönyvi tulajdonosa után örökség, vagy hagyomány iránt való joga kellően ki van-e mutatva: a végrehajtást elrendelő bíróság, vagv pedig a megkeresett telekkönyvi hatóság hatáskörébe tartozik-e ?
