Papp Antal: A hagyatékok illetéke a közigazgatási bíróság gyakorlatában. A fennállott M. Kir. Pénzügyi Közigazg. Bíróság és a Magy. Kir. Közigazg. Bíróság döntvényeiből és elvi határozataiból (Budapest, 1904)

26 hallgatóinak segélyezése által a közjotékonyságnak gyakor­lása ; minthogy továbbá mindkét egyletnek ezekben megjelölt alapszabályszerü czélja a közjótékonyság, illetve az országos rabbiképező intézet ténykedésének s a rabbiképezésnek elő­mozdítása által a közoktatás fogalma alá esik: a fentebb em­iitett hagyományok az 1868. évi XXIII. törvényczikk 21. §-a alapján közoktatási, illetve közjótékonysági czélokra rendelt s ennélfogva illetékmentes hagyományoknak voltak kimon­dandók, annál is inkább, mert idézett törvény arra nézve, hogy a tudományi, közoktatási és közjótékonysági czélokra rendelt örökségek, hagyományok és ajándékozások vallásfele­kezeti jellegüek-e vagy nem, egyáltalában semmiféle meg­különböztetést nem tesz ; a törvény rendelkezéseinek az al­kalmazásban ilyen tekintetekből való korlátozása tehát helyt nem foghat. 27. (434—902. k. b.) Pozsony város szépítő egylete ja­vára tett hagyományok illetékmentessek. Mert: a bemutatott alapszabály szerint az egyletnek czélja a város művelődés-történeti emlékeinek felkutatása, összegyűjtése és fentartása, valamint a városi régiségtárnak ügyvezetése és gyarapitása, minélfogva az egylet ezen hagyo­mány után az illetékmentességet az ill. dij. 95. tétel B. g.) pontja alapján joggal igényli. — Mindezek alapján a rendel­kező részben foglaltak szerint határozni kellett. 28. (437—902. k. b.) A debreczeni Csokonai-kör javára tett hagyományok illetékmentesek. Indokok : Ezen körnek az alapszabályokban kitűzött czélja a hazai irodalom és művészet ápolására szellemi központot létesí­teni, az írói tehetségekre buzditólag hatni, a művelődést előmoz­dítani, a szép iránti érzéket fejleszteni, Debreczen város szé­pítésében közreműködni, a Csokonai-kultuszt művelni és ál­talán a magyar irodalom tudományának fejlesztése és ezek alapján panaszló kör a hagyományra nézve illetékmentességet az illetéki díjjegyzék 95. tétel B. g.) pontja szerint joggal igényli, a panasznak helyt adni és az előirt illetéknek törlé­sét elrendelni kellett. Ellenben illetékköteleseknek mondattak ki az alább felsorolt hagyományok: 29. (1452—90. p. b.) Hagyományozott misealapitvány után az 1887. évi XLV. t.-cz. hatályba lépte óta örökösödési

Next

/
Thumbnails
Contents