Papp Antal: A hagyatékok illetéke a közigazgatási bíróság gyakorlatában. A fennállott M. Kir. Pénzügyi Közigazg. Bíróság és a Magy. Kir. Közigazg. Bíróság döntvényeiből és elvi határozataiból (Budapest, 1904)

17 fel volt jegyezve : ezek szerint bizonyos, hogy az örökösödés jogczimén Schulz Ludmilla tulajdonképen mitsem nyert, s habár tkkönyvi tulajdonjogot szerzett, kétségtelen, hogy az ingatlan jutalékokat csak a megilletékezett árverés által tudta meg­tartani. Miután pedig a bély. és jogilleték és szab. hivatalos összeállításának 1. §. A. pontja szerint illeték alá esik minden jogügylet, mely a polgári törvények szerint jogokat állapit vagy erösbit, az árverés után kiszabott illetéket fenn kellett tartani, de egyúttal be kellett tudni ebbe az illetékbe azt az illetéket, a mely Schulcz férj. Balogh Ludmillára az anyja hagyatéka után fentartatott, mert a fennebbiek szerint az az örökség tulajdonképen a megilletékezett árverés által meg­semmisültnek tekintendő s az ez után kirótt illetékhez neve­zettnek az idézett összeállítás 100. §-hoz képest visszaköve­telés!, illetőleg beszámítási joga van. (Hagyomány.) 13. (448—85. p. b.) Ha a végrendeleti örökös a vég­rendelet alapján a hagyaték értékén túl teljesít hagyományo­sok részére kifizetéseket: ezeket a hagyaték értékén túl teljesített kifizetéseket illetékszabás szempontjából nem lehet a végrendeleti örökös részéről történt ajándékozásnak minő­síteni, hanem a hagyaték oly értékűnek veendő, a mily érték a végrendeleti örökös által a végrendelet szabta kötelezett­ségnek elvállalása mellett kifizettetik. A magy. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság: A pozsonyi m. kir. pénzügyigazgatóságnak 1884. évi július 15-én 7569. sz. a. kelt határozatát megváltoztatja, és a néhai Neudörfer József hagyatéka, illetve a hagyatékból rendelt hagyományok után l°/o-tólival 63 írtban állapítja meg, s ez összeg tör­lesztésébe a bélyegekben lerótt 30frt22 krt beszámíttatni, az ekként mutatkozó különbözetet pedig töröltetni rendeli. Indokok : Az 1881. évi november 2-án végrendelet hátra­hagyása mellett elhalt Neudörfer József hagyatéka áll ingó­ságok, követelések és készpénzből összesen 3033 frt 13 kr értékben. Örökhagyó végrendeletében akként intézkedett, hogy összes hagyatékát egyik fia Neudörfer Zsigmond vegye át, tartozik azonban két leánytestvérének Johannának és Fran­cziskának férjhezmenetelük alkalmával s fitestvérének Izidor­nak nagykorúsága elértekor 2000—2000, összesen tehát 6000 frtot kifizetni, azonkívül a most nevezett két leányt férjhez­menetelük alkalmával kiházasitani, mely kiházasitás értéke az 2

Next

/
Thumbnails
Contents