Papp Antal: A hagyatékok illetéke a közigazgatási bíróság gyakorlatában. A fennállott M. Kir. Pénzügyi Közigazg. Bíróság és a Magy. Kir. Közigazg. Bíróság döntvényeiből és elvi határozataiból (Budapest, 1904)
104 12ti. (266—85. p. b.) Kiskorúak gyámja a kiskorúaknak általa kezelt vagyonát terhelő illetékekért felelős. Mert: Felebbező maga beismeri, hogy kiskorú gyermekeinek az illeték fizetésköteles Szeles Zsigmond, Etelka és Adorjánnak törvényes és természetes gyámja lévén, mint ilyen a kérdéses illeték alapját képező néhai fent nevezett nejének hagyatékát kezelte; s minthogy a hagyaték után tí. L. 12^0/1868. tétel szám alatt kiszabott illeték már 1868 évi október 27-én esedékessé vált, az akkor hatályban volt bélyeg és illeték iránti törvény és szabályok 144. §. 3. pontjának amaz intézkedésénél fogva, hogy „tárgyak átadásánál nemcsak az a fél, kire a tárgy átmegy, hanem az is, ki azt átadja" a közvetlen fizetendő illeték lerovásért jótállani köteles, tartozott volna az illetéket a hagyatéki ingatlanoknak az örökösök nagykorúvá válta folytán való átadása előtt lefizetni ; miután pedig ezt elmulasztotta, a kérdéses illeték felebbezőtől a budai kir. adóhivatal által jogosan szedetett be. 127. (71—84. p. b.) Hagyatékoknál, melyeknél bírósági beavatkozásnak van helye, vagy a bíróság beavatkozása az örökösök által kéretik, szóval, ha a hagyatékot bíróság tárgyalja: a hagyatéktól járó illeték biztosításáért, szemben a kincstárral, elsősorban nem a netán létező végrendeleti végrehajtó, hanem a hagyatéktárgyalásba befolyt és azt beszavatoló bíróság felelős. Minthogy: A szóban forgó illeték annak idejébeni befizetésének elmulasztása szorosan véve nem a végrendeleti végrehajtót, hanem a hagyaték tárgyalásába befolyt bíróságot terheli, amelynek a hagyománytól járó illeték biztosításáról a hagyatéknak átadása előtt gondoskodni kötelessége volt: s igy az előbb nevezettet jogosan még az egyetemleges kezesség alapján sem lehet elmarasztalni: ezeknél fogva telebbező fél, a tőle követelt 20 frtnyi illeték fizetésének kötelezettsége alól felmentendő volt. 128. (69—84. p. b.) Midőn kir. közjegyző, mint birói megbízott végez hivatalos cselekményt, birói megbízotti minőségben felvett hivatalos iratokra hiányzó bélyegilletékért, ha a hivatalos leletet felvenni és illetékes helyére elküldeni elmulasztotta : csak akkor és csakis másodsorban felelős, ha a hivatalos lelet alapján kiszabott bélyegilleték első sorban az érdekelt bélyegköteles felektől behajtható nem volt.