Görgey Mihály: A gazdasági döntőbizottságok joggyakorlata. Elvi határozatok, állásfoglalások, jogesetek. 1948-1969 (Budapest, 1970)

VI. Szerződésszegés és felelősség 139 Nincs tehát akadálya annak, hogy az alperes a kártérítési ügyben — a korábban lefolytatott kötbéres ügyben történt marasztalás ellenére — szabadon védekezhessék, új bizonyítékokat jelöljön meg, vagy anélkül is igyekezzék meggyőzni a gazdasági döntőbizottságot arról, hogy vétkessége nem áll fenn. Megteheti az alperes ezt nemcsak abban az esetben, ha a korábbi ügyben hozott határozat ellen fellebbezéssel nem élhetett, mert a fellebbezési érték a 10 000 Ft-ot nem érte el, hanem még abban az esetben is, ha a kötbéres ügyben a fellebbezés lehetősége fennállott, de ennek ellenére fellebbezéssel nem élt. Hasonló a helyzet a gazdasági döntőbizottság tekintetében is. A gazdasági döntőbizottságot sem köti tehát feltétlenül a kötbéres ügyben történt vétkesség megállapítás. Ezért a gazdasági döntőbizottság a kártérítési ügyben nem helyezkedhetik arra az álláspontra, hogy a kötbéres ügyben a vétkesség kérdését már elbírálta és ennélfogva ezzel a kérdéssel a kártérítési ügyben már nem is foglalkozik. Azt azonban természetesen megteheti a gazdasági döntőbizottság, hogy a kártérítési ügyben hozott határozata indokolásában arra utal, hogy az alperes védekezését a vétlensége tekintetében ezúttal sem találta alaposnak és így nem tartotta indokoltnak, hogy ebben a kérdésben a kötbéres ügyben elfoglalt álláspontjától eltérő álláspontra helyezkedjék. A fentiekből következik azonban, hogy nincs jogszabályi akadálya annak sem, hogy a gazdasági döntőbizottság a kártérítési ügyben a vétkesség kérdésében — akár új bizonyítékok alapján, akár anélkül is — a kötbéres ügyben elfoglalttól eltérő álláspontra helyezkedjék. Éz nyilvánvalóan főként akkor fordulhat elő, amikor a korábbi kötbéres ügyben az alperes — kisebb összegű (esetleg csak néhány száz forintos) kötbérről lévén szó és nem is sejtve, hogy a felperes utóbb nagy összegű kártérítési igényt is érvényesíteni fog — nem nagy súlyt helyezett a vétlensége igazolására. Lehetséges az is, hogy — különösen minőségi kötbéres ügyben — az alperes a vétlenségét csak hosszadalmas és költséges szakértői bizonyítás útján tudta volna igazolni és erre indítványt azért nem tett, mert maga is úgy találta, hogy az nem állana arányban a fizetendő kötbér összegével. A később indított nagy tárgyértékű kártérítési ügyben azonban természetesen már minden bizonyítékot fel kíván használni. Előfordulhat az is, hogy bár az alperes ilyen bizonyítási indítványt már a kötbéres ügyben is előterjesztett, a gazdasági döntőbizottság annak az előbb említett okból nem tett eleget; a kártérítési ügyben azonban ez az aránytalanság már nem áll fenn. Lehetséges az is, hogy a kártérítési ügyben újabb bizonyíték nem merül fel, de az alperes meggyőzi a gazdasági döntőbizottságot arról, hogy az előző kötbéres ügyben előterjesztett bizonyítékokat nem mérlegelte helyesen vagy a tényálláshoz téves jogi következtetéseket fűzött és ezért az előkérdésben elfoglalt ez az álláspont a kártérítési ügyben nem tartható fenn. Helytelen és az objektív igazság követelményeivel összeegyeztethetetlen volna, hogy ilyen esetekben a gazdasági döntőbizottság mereven ragaszkodjék az előkérdésben korábban elfoglalt álláspontjához. önként érthető, hogy ha a gazdasági döntőbizottság a kártérítési ügy-