Görgey Mihály: A gazdasági döntőbizottságok joggyakorlata. Elvi határozatok, állásfoglalások, jogesetek. 1948-1969 (Budapest, 1970)

134 ÍV. A szerződés módosítása szerződéskötési kötelezettség körében — a népgazdaság érdekében a szer­ződést módosíthatja. E rendelkezések nem tesznek különbséget aszerint, hogy a szerződés eredetileg a felek kifejezett nyilatkozataival, vagy pedig hallgatólagosan jött-e létre. Utalni kell továbbá a döntőbizottságoknak arra az állandó gyakorlatá­ra, amely szerint a szerződés bármelyik feltételének módosítása iránt lehet kérelmet előterjeszteni, az előbbi megkülönböztetéstől szintén füg­getlenül. Mindezekből következik, hogy nem lehet elzárni a feleket attól, hogy ha valamely szerződési kikötés tekintetében szerződéskötési vitát nem is kezdeményeztek, utóbb szerződésmódosítás keretében megkíséreljék ere­deti álláspontjuk érvényre juttatását. Nem lehet elzárni a felet attól sem, hogy ha a módosításhoz a másik fél nem járul hozzá, a módosítást a gazdasági döntőbizottságnál kezdeményezze. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha a feleknek megvan a joguk ahhoz, hogy a szerződést közös megegye­zéssel módosítsák, akkor nem lehet elzárni egyik felet sem attól, hogy ha a másik fél a módosításhoz nem járul hozzá, — a jogszabályban meghatá­rozott esetekben — a gazdasági döntőbizottsághoz forduljon. Nem valószínű, hogy a felek ezzel a lehetőséggel a jogszabály kijátszá­sa céljából visszaéljenek, de ez nem is lehetséges. A szerződés módosí­tása iránt folyó eljárásban ugyanis a gazdasági döntőbizottságnak tüze­tesen vizsgálnia kell, hogy a szerződés módosítása a népgazdasági szem­pontokra tekintettel indokolt-e és a módosítást nyilvánvalóan csak ilyen esetekben lehet elrendelni. Az ilyen eljárás tehát nem vezethet arra, hogy a fél ezzel az eszközzel szerződéskötési gondatlanságának (vétkességének) következményeit elhárítsa. Ezzel a feleknek is számolniuk kell. Ezért e tekintetben nincs ok megszorító értelmezésre. JEGYZET: a) Eredetileg közölve a GY 621. sorsz. alatt. b) Vö. az R 13. § (3) bek., 22. §, 24. §-ában foglaltakkal. 1040. sz. jogeset A szállítási határidő kötbérmentes meghosszabbítása iránt a megren­delőhöz intézett kérelmet elfogadó válasz hiányában elutasítottnak kell tekinteni. A megrendelő 15 napos szállítási késedelem miatt kötbérigényt érvé­nyesített a szállító ellen. A szállító vállalat azzal védekezett, hogy a szer­ződésben kikötött szállítási határidő lejárta előtt a megrendelőtől írásban 15 napi határidő-meghosszabbítást kért és a szállítást e 15 napos pótha­táridőre teljesítette. Álláspontja szerint késedelembe nem esett, mert a megrendelő a határidő-meghosszabbítás iránti kérelmét még nem utasí­totta el, sőt levelére egyáltalán nem válaszolt. A szállítási szerződések körében csak a szerződés megkötését engedi meg a jogszabály hallgatólagos elfogadással, — azt is kizárólag szerző­déskötési kötelezettség esetén. A módosítás tekintetében ilyen rendelke­zés azonban nincs.

Next

/
Thumbnails
Contents