Görgey Mihály: A gazdasági döntőbizottságok joggyakorlata. Elvi határozatok, állásfoglalások, jogesetek. 1948-1969 (Budapest, 1970)

130 IV. A szerződés módosítása lően — a szállító vétlenségét is megállapíthatja és a szerződésszegés kö­vetkezményei alól mentesítheti. JEGYZET: a) Eredetileg közölve a D 1968. évf. 6. sz. 232. old. 1287. sorsz. alatt. b) Vö. az R 26. §, 48. § (l)—(2) bekezdésében foglaltakkal. 531. sz. állásfoglalás A szerződésmódosítás iránt benyújtott keresetnek a szerződési köte­lezettség teljesítésére halasztó hatálya nincsen. A Ptk. 198. §-a szerint a szerződésből kötelezettség keletkezik a szol­gáltatás teljesítésére, a 277. § (1) bekezdése szerint pedig a szerződéseket tartalmuknak megfelelően teljesíteni kell. Csak ezáltal valósulhat meg ugyanis a szerződéseknek a szükségletek kielégítése előmozdításában je­lentkező fontos szerepe. Ha a szerződés tartalmának módosítása valamilyen okból a fél véle­ménye szerint szükségessé válik, megállapodás hiányában a gazdasági döntőbizottsághoz oly időben köteles fordulni — ha ennek feltételei egyáltalán fennállanak —, hogy annak döntése még a teljesítési határ­idő lejárta előtt meghozható legyen. Kellő időben benyújtott kereset ese­tén ez biztosítva is van. Ellenkező esetben lehetőség nyílnék arra, hogy a fél a szállítási, illetőleg átvételi kötelezettségének a szerződésben meg­határozott idejét egyoldalúlag, a gazdasági döntőbizottsághoz benyújtott keresetlevél útján meghosszabbítsa és ezáltal a jogszabályt szerződés­szegő magatartásának leplezésére használja fel. Nyilvánvaló, hogy ez a joggal való visszaélést jelentené és a szocialista jogrendbe ütköznék. Emellett rá kell mutatni arra, hogy nincs is olyan jogszabályi rendel­kezés, amely a fél szerződésmódosítás iránti keresetéhez a fél szerződési kötelezettségét illetően halasztó hatályt fűzne. Az a fél tehát, amelyik a teljesítési határidőt a szerződés módosítása iránt benyújtott keresetében bízva elmulasztja, viseli a felelősséget ab­ban az esetben, ha a gazdasági döntőbizottság a keresetet elutasítva a szerződést eredeti tartalma szerint tartja fenn. JEGYZET: a) Eredetileg közölve a GY 33. scrsz. alatt. b) Vö. a Ptk. 5. § (l)—(2) bek., 141. §, 198. §, 277. § (1) bek., az R 24. §, 27. §. valamint a VR 34. §-ában foglaltakkal. 532. sz. állásfoglalás A felek a teljesítési határidő előtt is megállapodhatnak póthatár­időben. Ezt azonban szerződésmódosításnak (határidő-meghosszabbí­tásnak) kell tekinteni, ha a jogosultnak az eset körülményei szerint fel kellett ismernie, hogy a kötelezett nyilatkozata erre irányul.

Next

/
Thumbnails
Contents