Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 11. kötet, 1986-1989 (Budapest, 1990)

igényt, hogy a beszerzett szakértői vélemény szerint az ingatlan forgalmi értéke nem csökkent, hanem emelkedett. A felperesek 1982. július 12-én eladták az ingatlant lakott állapotban 100 000 Ft-ért. Az 1982. október 25-én kelt levelükben az alperestől 150 000 Ft kártalanítás kifizetését kérték, majd 1983. december 29-én benyújtott keresetlevelükben érvényesítették igényüket. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a partrendezés következtében az ingatlan forgalmi értéke nem csökkent, hanem emelkedett, a közművek létesítése növelte az ingatlan értékét. Abíróság által kirendelt szakértő az ingatlant beköltözhető állapotban 1 500 OOOFtra, lakottan 1000000 Ft-ra értékelte. A megyei illetékhivatal közlése szerint a vagyonátruházási illeték alapját 1 530 000 Ft-ban állapították meg. A városi bíróság az ítéletével elutasította a felperesek keresetét: azt állapította meg, hogy a partrendezésre fordított 96 millió forintos nagyságú állami beruházás általános értéknövelő hatása folytán az ingatlan forgalmi értékében nincs változás, ezért a kártalanítás megállapítására nincs jogalap. Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek. A megyei bíróság az ítéletével megváltoztatta az első fokú bíróság ítéletét és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek 150 000 forintot, az összeg után 1981. július 1. napjától járó évi 5% kamatot és 24 000 forint perköltséget. A megyei bíróság az ítélete indokolásában azt fejtette ki, hogy a partrendezéssel egyidejűleg megvalósult beruházások folytán az ingatlan forgalmi értékében bekövetkezett értékemelkedés nem számítható be az ingatlan parti jellegének elvesztése miatt járó, a jogszabályban az ingatlan forgalmi értékének 10%ában meghatározott kártalanításba, ezért az alperes az illetékhivatal által az illeték alapjául meghatározott érték 10%-ának megfelelő kártalanítást köteles a felpereseknek megfizetni. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás idézi a Balaton-parti földrészletekre vonatkozó 21/1970. (XI. 13.) ÉVM-IM-PM együttes rendeletnek a kártalanítással kapcsolatos szabályait, és azt fejti ki, hogy ezekből a rendelkezésekből okszerűen és értelemszerűen az következik, hogy a tulajdonost az ingatlan parti jellegének elvesztése miatt csak akkor illeti meg kártalanítás, ha az ingatlan forgalmi értéke ténylegesen csökken, másrészt az e címen járó kártalanítás felső határa az ingatlan forgalmi értékének a 10%-a. Önmagában a parti jelleg elvesztése nem alapozza meg a kártalanításra való jogosultságot és a kártalanítás felső határának megfelelő értékcsökkenést sem. A jogalkotó nem utalta volna a kártalanítással kapcsolatos viták eldöntését bírósági hatáskörbe, ha sem a kártalanításra való jogosultság, sem a kártalanítás mértéke tekintetében a felek között vita nem is keletkezhetne. Nem mellőzhette volna ezért a bíróság annak vizsgálatát, hogy a közművesítés és egyéb beruházás eredményeként kialakult forgalmi értéknél is van-e csökkenés az ingatlan parti jellegének elvesztése miatt. A törvényességi óvás a jogszabály értelmezésével kapcsolatban azt is kifejti, hogy a jogrendünk alapvető kártalanítási alapelve, hogy a kártalanítás csak azt illeti meg, aki más intézkedése vagy közrehatása folytán károsodik. Enélkül, vagyis az ingatlan forgalmi értékében bekövetkezett tényleges csökkenés nélkül önmagában az ingatlan parti jellegének megszűnése miatt nincs jogszerű igény kártalanításra. Azért is megalapozatlan a jogerős ítélet, mert a bíróságok nem vizsgálták, hogy mikor fejeződtek be a partvonal rendezésével kapcsolatos munkák, melyik időpont az irányadó a forgalmi értékben bekövetkezett változásnál. Az ingatlan értékében bekövetkezett változások megállapításához szükséges tényeket a bíróságok nem tárták fel, és tévesen döntöttek a kamatfizetés kezdő időpontjának meghatározásánál is. Végül arra is utal a törvényességi óvás, hogy a bíróságoknak észlelniük kellett volna, hogy 84