Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 11. kötet, 1986-1989 (Budapest, 1990)

Az első fokú bíróság lényegében a felek egyező nyilatkozata alapján állapította meg, hogy az általuk kötött hasznosítási szerződés „megszűnt". Az első fokú ítéletnek a keresetet elutasító rendelkezése ellen a felperes fellebbezett. Álláspontja szerint az alperes szerződésszegést követett el azáltal, hogy éveken át elmulasztotta a piackutatáshoz nélkülözhetetlen mintapéldányok előállítását, és a megrendelői igények felmérésére alkalmatlan eszközöket vett igénybe. A felperest hosszú ideig bizonytalanságban tartó és az említett okból szerződésszegő magatartás - a felperes szerint - megalapozza az alperes kártérítési felelősségét. Az alperes az első fokú ítélet helybenhagyását kérte. A fellebbezés alaptalan. A Ptk. 228. §-ának (1) bekezdése szerint ha a felek a szerződés hatályának beálltát bizonytalan jövőbeni eseménytől tették függővé (felfüggesztő feltétel), a szerződés hatálya e feltétel bekövetkeztével áll be. A felek 1982. október 27-i szerződésének 5. és 6. pontja az alperes számára döntési jogot biztosított abban a kérdésben, hogy kívánja-e a kérdéses műszert gyártani, vagyis a műszer előállításával a felperes szabadalmát hasznosítani. Értelemszerűen e döntéstől függően lépett hatályba a szerződésnek az a része, amely a műszer gyártásával összefüggésben a felperes részére hasznosítási díj (a szerződésben: „találmányi díj") kifizetéséről rendelkezett. A megállapodásnak ez a része ezért a Ptk. 228. §-ának előzőekben idézett rendelkezései alapján volt elbírálandó. Az alperesnek a gyártásról való (nemleges) döntése olyan folyamat eredménye, melyben a felek együttműködtek. Ezt jelzik a tárgyalásaikról szóló „emlékeztetők", így az 1986. július 24-én készült emlékeztető is, melyben az alperes a piackutatás befejezését 1986. november 30-ig jelezte. Ezt a felperes egyetértően tudomásul vette. Az első fokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes a piackutatás, a megrendelői igények felmérése érdekében megfelelő intézkedéseket tett, és különös tekintettel a felek 1986. július 24-i megállapodására, az alperes a döntése meghozatalával kapcsolatban nem valósított meg olyan felróható magatartást, amely kártérítési felelősségét megalapozhatná. Döntéséről a felperest a szerződés 5. pontjában írt határidőn belül értesítette, ezért az sem állapítható meg, hogy a felperest indokolatlanul hosszú ideig bizonytalanságban tartotta, amelynek következtében a felperes akadályozva volt abban, hogy a szabadalma hasznosítása tárgyában esetleg mással szerződést kössön. Az első fokú ítélet fellebbezéssel támadott rendelkezése a fenti indokolásbeli kiegészítéssel helytálló. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján azt helybenhagyta (Legf. Bír. Pf. IV. 21 095/1988. sz., BH1989/10. sz. 397.). 53. A szabadalmasnak a hasznosítóval szemben érvényesített díjkövetelése esetén a hasznosítás tényén túlmenően a hasznosítás jogcímét is vizsgálni kell. E körben a bíróságnak tájékoztatnia kell az igénylöt az öt megillető jogokról és a megfelelő - szerződésen alapuló igények vagy a jogosulatlan hasznosítás jogkövetkezményei iránt - kereset előterjeszthetőségéröl [1969. évi II. tv. 17. § (1) bek., 26. § (2) bek. d) pont, 59. §, 66. § (1) bek., Pp. 146. § (3) bek.]. A másodfokú döntésnél lényeges tények a következők. Az 1974-es bejelentésű „Úszóhíd, főleg nagy folyókon történő közúti, illetve vasúti átkeléshez" című szolgálati találmányra a II. r. alperes szerzett szabadalmat. A feltalálók egyenlő arányban - a felperesek. A találmánynak a II. r. alperesnél való hasznosítása után a feltalálóknak járó találmányi díjat a bíróság állapította meg, és kötelezte a II. r. alperest 5 millió forintot meghaladó találmányi díj kifizetésére. A találmány tárgyának (úszóhíd) megvalósulásához szükséges berendezéseket az 61