Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 11. kötet, 1986-1989 (Budapest, 1990)

teszi mellőzhetővé a bírság kiszabását. A bírság mértékének meghatározásakor - mérséklésre alapul szolgáló körülményként - értékelte a Legfelsőbb Bíróság az alperesek egymás közötti sajátos jogviszonyát, amely bizonytalanná tette, hogy a jogsértéssel összefüggő díjkifizetési kötelezettség melyiküket terheli. A felróhatóság mértékét alapul véve az I. r. alperest 15 000 Ft, a II. és a III. r. alperest pedig egyenként 10 000 Ft bírság megfizetésére kötelezte (Legf. Bír. Pf. IV. 20 547/1988. sz., BH1989/3. sz. 101.). 28. A jövőben megalkotandó szerzői műre szóló szerződés teljesítésével és a szerződéstől való elállással összefüggő kérdések [Szjt. 1.§(1) bek., 3. §, 29. § (1 )-(4) bek., Szjt. V. 1. § (1) bek., 23. § (1) bek., Ptk. 277. § (2) bek., 285. §, 319. § (3) bek., 320. § (1) bek.]. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 496/1988. sz., BH 1989/3. sz. 102.) 29. Hivatásos előadóművész díjazási igénye a közreműködésével készült mű rögzítése és forgalombahozatala után [1969. évi III. tv. 49. § (1) és (3) bek.]. A felperesek hivatásos előadóművészek, akik - mint a Magyar Állami Operaház zenekarának tagjai - résztvevői voltak Mozart: „Szöktetés a szerályból" című operája 1950. március 20-i előadásának. Az előadásról a Magyar Rádió annak idején teljes hangfelvételt, az alperes pedig 1984-ben erről a felvételről hanglemezt készített, és azt forgalomba hozta. Az előadás szólistái, valamint a karmester részére díjazást fizetett, a zenekar tagjainak díjazását azonban megtagadta (annak ellenére, hogy a korábbi hasonló jellegű hanglemezek elkészítésekor részükre is fizetett díjat). A felperesek kereseti kérelme az volt, hogy a bíróság kötelezze az alperest: fizessen meg nekik fejenként 5400 Ft díjat, mégpedig 100 Ft/perc műsoridő 60%-ának megfelelően, a 90 perces hanglemezért. Igényüket az 1969. évi III. törvény (Szjt.) 49. §-ának (3) bekezdésére alapították. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett; nincs az Szjt.-nek olyan rendelkezése, „hogy ugyanazon hangfelvételért többször is jár díjazás". Hivatkozott arra is, hogy a felperesek a nekik járó díjat annak idején a Magyar Rádiótól megkapták, s legfeljebb az jöhetne szóba, hogy az 1975. évi 19. tvr.-ben foglaltakra tekintettel részesülhetnek a felperesek díjazásban. Ez azonban az adott esetben kizárt, mert a perbeli hangfelvétel már több mint 20 éve készült. Az első fokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felpereseknek fejenként 5400 Ft-ot, ennek 1984. június 1-től 1984. december 31-ig évi 5%-os, ezt követően évi 8%-os kamatát, valamint fejenként 324 Ft perköltséget. Az ítélet indokolása szerint az archív felvétel forgalomba hozatala nem minősül szabad felhasználásnak, s „az sem vitás, hogy a felperesek mint hivatásos előadóművészek a Szerzői Jogi Törvény értelmében díjazandók". Nincs olyan rendelkezés, hogy ez a díjazás a művészeket csak a felvétel elkészültétől számított 20 éven belül illetné meg. A felpereseknek az Szjt. 49. §-ának (3) bekezdése alapján jár - az összegében a felek között nem vitás - díjazás. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. A fellebbezés - a következő indokokra tekintettel - alaptalan. Az Szjt. 49. §-ának (1) bekezdése szerint az előadóművész - együttes esetében a vezető és a főbb közreműködők (szólisták) - hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy az előadást - többek között - forgalomba hozatal céljára rögzítsék. Ha a közreműködők hivatásos előadóművészek, úgy - e § (3) bekezdése értelmében - más megállapodj