Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)
elő és hozott forgalomba szerkezeti elemeket, amelyeket — a feltalálók nevére is utalva — GVC jelzéssel is jelöltek. 1972. április 24-én „hasznosítási szerződés"-nek nevezett találmányi díjszerződés jött létre az I. r. alperes és a feltaláló között. Eszerint az I. r. alperes az 1972. február 15-én megkezdett hasznosítás után — a szabadalmi oltalom idejére — „a találmány alkalmazásával gyártott tartó" minden kilogrammja után 100 000 kg-ig 0,30 forint, 100 000—200 000 kg-ig 0,20 forint, míg 200 000 kg felett 0,10 forint találmányi díj fizetésére vállalt kötelezettséget. A díj a feltalálók között egyenlő arányban oszlik meg. Az I. r. alperes 1972-től 1977. év első félévével bezárólag összesen 462 812 forint találmányi díjat fizetett ki a feltalálóknak. Ezután vita támadt az érdekeltek között, mert az I. r. alperes, bizonyos fejlesztő módosítás után, DVTI jelzéssel állított elő és hozott forgalomba tartókat, és ezt nem tekintette a találmány hasznosításának. II. A feltalálók közül a felperesek keresetlevelet nyújtottak be, és perben érvényesítették a találmányi díj iránti igényüket. Az eljárt megyei bíróság ítéletében az I. r. alperest személyenként 168 468 forint hátralékos találmányi díj megfizetésére kötelezte a felperesek részére. Ezt az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság végzéssel hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A végzés indokolásában kifejtett álláspontja szerint helytálló az a megállapítás, hogy az I. r. alperes az úgynevezett DVTI tartóknál is alkalmazza a találmányi megoldást, vagyis a találmányt hasznosítja. Tekintettel azonban arra, hogy az I. r. alperes a találmányi díjszerződést érvényében megtámadta, újabb eljárás lefolytatása szükséges. Rámutatott arra, hogy a szerződés megtámadására indított külön pernek a jelen ügyhöz való egyesítése célszerű. Az újabb eljárásban a megyei bíróság a két ügyet egyesítette, az I. r. alperesnek a szerződés megtámadásával kapcsolatos igényét viszontkeresetként tárgyalta. V. F. feltaláló megtartva eredeti perbeli helyzetét, II. r. alperesként vett részt a jogvitában, és érvényesítette találmányi díjkövetelését az I. r. alperessel szemben. Az I. r. alperes a szabadalmi oltalomról lemondott: az OTH az 1981. február 11-én kelt határozatával megállapította, hogy a szabadalom a szolgálati találmány feltalálóira átszállt. Az I. r. alperes ezután a szabadalom megsemmisítésére indított eljárást. A megsemmisítési kérelem nem vezetett sikerre. Módosított kereseti kérelmükben a feltalálók személyenként 640 686 forint találmányi díjat követeltek az 1976—1983. június 30-ig terjedő időre. Követelésüket a díjszerződésre alapították, amely szerint az előállított és forgalomba hozott tartók súlyban meghatározott mennyisége után, 0,10 Ft/kg egységárral számítva jár a találmányi díj. Az I. r. alperes a szerződést a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között mutatkozó feltűnő értékkülönbség miatt támadta. Tévedésre is hivatkozott utalva arra, hogy a díjszerződés megkötésekor a DVTI jelzésű termékek után a díjfizetési kötelezettségre nem terjedt ki az akarata. Az első fokú bíróság az 1983. október 21-én meghozott újabb ítéletében arra kötelezte az I. r. alperest, hogy a feltalálóknak személyenként 556 568 forintot és ennek évenként sávosan számított kamatát fizesse meg. Az ezt meghaladó keresetet és az I. r. alperes viszontkeresetét elutasította. Kötelezte az I. r. alperest 50 000 forint perköltség megfizetésére is. Álláspontja szerint az I. r. alperes az 79