Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

ben csökkentette, és az építménnyel a felpereseknek milyen nagyságú kertrész maradt vissza. Mindezeknek az adatoknak az ismerete nélkül nem állapítható meg, hogy a felpereseket ténylegesen melyik ingatlanért és milyen mértékű értékveszteség illette meg. Tévedett a járásbíróság akkor is, amikor a jelen per felfüggesztésével arra hívta fel a felpereseket, hogy a Sz. P. nevén nyilvántartott tulajdoni illetőségre külön perben érvényesítsék tulajdoni igényüket. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 26. számú állásfoglalása értelmében a kötelmi jogosult érvényesítheti a kisajátítást kérővel szemben a még ki nem fizetett vagy az államigazgatási határozatban megállapított összeget meghaladó kártalanítási igényét. Ez utóbbi esetben azonban az igény érvényesítésének az is feltétele, hogy a tulajdonos a kötelmi jogosultnak az ingatlanra vonatkozó igényét elismerje. Ellenkező esetben a kisajátítástkérőn kívül az ingatlannak az ingatlannyilvántartásból kitűnő tulajdonosát — illetőleg jogutódját — is perbe kell vonni annak tűrése végett, hogy a kisajátítástkérő a kártalanítási összeget a kötelmi jogosultnak fizesse ki. Nem lett volna tehát akadálya annak, hogy a Sz. P. tulajdonaként nyilvántartott illetőség 2/5 részére eső kártalanítási összeget a bíróság a felperesek javára megítélje az érdekelt jogutódok jogelismerő nyilatkozatára tekintettel. A további három örökössel szemben a bíróságnak a felpereseket nem külön per indítására kellett volna kioktatnia, hanem arra, hogy keresetüket kiterjesztve vonják őket perbe [Pp. 146. § (1) bek.], s kérjék kötelezésüket annak tűrésére, hogy a kisajátítást kérő alperes a kártalanítási összeget nekik mint kötelmi jogosultaknak fizethesse ki. Tévedett a járásbíróság akkor is, amikor a többletkártalanításként megítélt marasztalási összeg után járó kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontját 1980. december 24. napjában állapította meg. Az államigazgatási határozat 1980. október 24. napján ugyanis nem emelkedhetett jogerőre, mert a határozatot ennél későbbi időpontban, 1980. november 24. napján hozták. A kamatfizetési kötelezettségnek az ítélet szerinti kezdő időpontja csak akkor lenne elfogadható, ha már a kisajátítási határozat jogerőre emelkedése előtt megtörtént volna a kisajátított terület birtokba adása. Ezt igazoló adat viszont a perben nem merült fel [1976. évi 24. sz. tvr. 20. § (1) bek., 21/1976. PM sz. r. 2. § (1) és (2) bek.], Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az első fokon jogerőre emelkedett ítéletet hatályon kívül helyezte, egyben az első fokú bíróságot utasította a fenti iránymutatásnak megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára [Pp. 274. § (3) bek., P. törv. I. 20 976/1982. sz., BH 1983/9. sz. 356.]. 124. /. Az a szabály, amely szerint a személyi tulajdon mértékét meghaladó ingatlanokért járó kisajátítási kártalanítást ötven százalékkal csökkenteni kell, nem alkalmazható akkor, ha a tulajdonost a kisajátított ingatlanok tekintetében nem terheli elidegenítési kötelezettség [Ptk. 178. §, 1976. évi 24. sz. tvr. 12. § (1) bek.]. II. Az a rendelkezés, amely szerint teleknek kell tekinteni a város (község) belterületén levő ingatlanból, továbbá a város (község) külterületén levő, lakó- vagy üdülőépülettel beépített ingatlanból kisajátított terület 1500 négyzetmétert meg nem haladó részét, a kisajátítás tárgyára vonatkozóan ír elő olyan korlátozást, amelynek — eltérő rendelkezés hiányában — akkor is érvényesülnie kell, ha az 135