Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

import megtakarításban jelentkező népgazdasági jelentőségére, valamint arra, hogy a találmányt az alperes a saját termelő munkájában értékesíti. Díjnövelő tényezőként értékelte azt is, hogy az alkalmazott megoldás nem szolgálati találmány, hanem a felperesek saját szabadalma, amelynek a megszerzésével és fenntartásával járó költségek a felpereseket terhelik. A hasznosítási díj alapjának a meghatározásánál az első fokú bíróság nem vette külön figyelembe a találmány népgazdasági jelentőségét, ezt díjkulcsnövelő tényezőként értékelte. Arra mutatott rá, hogy a népgazdaság által elért hasznos eredmény terhe egyedül az alperesre nem hárítható. Ezért az eszmei díjazás alkalmazását nem találta indokoltnak. Az első fokú ítélet ellen a felperesek fellebbeztek. Fellebbezésükben kérték az első fokú ítélet megváltoztatását, a marasztalási összeg felemelését, 172 513 folyóméter után számított, folyóméterenként 2 Ft hasznosítási díj megállapítását. A fellebbezési álláspont szerint a szabadalom hasznosítását eszmei alapon kell díjazni, mert alkalmazása pénzben nem mérhető hasznos eredménnyel jár. Pénzben nem mérhető hasznos eredményként kérték figyelembe venni a találmány megvalósításának népgazdasági jelentőségét, továbbá azt, hogy a találmány tette lehetővé az alperes részére a gyártást, elavult berendezésének a felhasználását, termelési kapacitásának beruházás nélkül történő növelését. Hivatkoztak arra is, hogy a kimutatott nyereséget az alperes annak ellenére éri el, hogy az új korszerűbb termék ára alacsonyabb, mint a korábbi rosszabb minőségű termék ára volt. Az alperes kérte az első fokú ítélet helyben hagyását. A fellebbezés nem alapos. A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény (Szt.) 11. §-ának (1) bekezdése szerint a szabadalmi oltalom alapján a szabadalmas kizárólagos joga, hogy a találmányt hasznosítsa, illetve hasznosítására másnak engedélyt adjon. Az Szt. 17. §-ának (1) bekezdése értelmében a hasznosítás engedélyezése hasznosítási szerződés útján történik. Hasznosítási szerződés alapján a szabadalmas engedélyt ad a találmány hasznosítására, a hasznosító pedig köteles ennek fejében díjat fizetni. A felek között hasznosítási szerződés nem jött létre. A hasznosítás mégsem jogellenes, mert a szabadalmasok hozzájárulásával történt. Nem volt vitás a felek között, hogy a felperesek részére a hasznosítás fejében díjazás jár. Az alperes sem állította, hogy a felperesek ingyenesen engedélyezték volna részére a szabadalom tárgyának a megvalósítását. Ilyen esetben a bírósági gyakorlat szerint a bíróság feladata a hasznosítási díj mértékének a megállapítása. A bíróságnak kell együttesen mérlegelnie — a jogszabályi rendelkezéseket szem előtt tartva — azokat a tényezőket, amelyek a díj nagyságának a meghatározásánál jelentősek. (Legf. Bír. Pk. III. 20 652/ 1967.) A felperesek arra hivatkoztak, hogy jogszabály nem rendelkezik a nem szolgálati („magán") szabadalom díjazásának mértékéről. Ezért álláspontjuk szerint a szolgálati találmány értékesítése után járó díjazásra vonatkozó jogszabályokat nem lehet alkalmazni, így azt a rendelkezést sem, hogy a szerződés hiányában a feltalálót megillető díjat az értékesítésből származó vállalati hasznos eredmény arányában kell megállapítani [45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. r. — R. — 3. §-a (4) bek.]. Álláspontjuk szerint a díjazás alapja a találmány „gazdasági értéke", amelyet „a vállalati hasznos eredmény 60