Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

történtét a Legfelsőbb Bíróság a Szjt. 52. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megállapította. b) A felperes keresetében előadta és kifogásolta: az MHV I. r. és a Kultúra III. r. alperes nem gondoskodott arról, hogy a kazettás hangszalagon a nevét mint előadóművészét feltüntessék. A felperesnek ezzel a kereseti kérelmével szemben az MHV I. r. alperes arra utalt, hogy a mulasztást a külföldi cég követte el, mégis hajlandónak nyilatkozott a felperes részére nyilvános elégtétel adására. Kétségtelen, a felperest mint előadóművészt a név feltüntetésére való jog megilleti (Szjt. 50. §), és ez a joga sérelmet szenvedett azáltal, hogy ezt a minőségét csak a hanglemezen tüntették fel, a műsoros kazettán azonban nem. Ezért a Legfelsőbb Bíróság — figyelemmel az MHV I. r. alperes elismerésére is — az Szjt. 52. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján az MHV I. r. alperest nyilvános elégtétel adására kötelezte. A nyilatkozat közzététele azonban — szemben a felperes keresetében foglaltakkal — pusztán a Magyarországon megjelenő „Magyar Muzsika" és „Új Élet" című lapokban indokolt; az érdeklődők és érintettek körében ugyanis a közzétételnek ez a formája megfelelő elégtételt biztosít. c) A Legfelsőbb Bíróság nem találta megállapíthatónak, hogy a felperes azt a hangszalagot, amelyet bemutatás céljából P. I. II. r. alperes rendelkezésére bocsátott, visszakapta, vagy az egyéb módon a felperes birtokába vissza került volna. P. I. II. r. alperes tehát ezt a hangszalagot a felperesnek kiadni tartoznék. Nyilatkozata szerint azonban erre nem képes, mert a hollétéről nincs tudomása. A felperesnek a hangszalag kiadására vonatkozó igénye el nem évülő igény [Ptk. 115. § (2) bek.], amely akkor fordult át kártérítési igénnyé, amikor a felperes P. I. II. r. alperest eredménytelenül szólította fel a hangszalag kiadására. E felszólítás a per adatai szerint 1976. január 26. napján történt meg, amelynek eredménytelensége után a felperes 1976. május 7. napján indított keresetet. Kártérítési igénye elévüléséről tehát még nem lehet szó. Ezért a Legfelsőbb Bíróság P. I. II. r. alperest az elkallódott hangszalag értéke fejében 2000 Ft általános kártérítés megfizetésére kötelezte [Ptk. 358. § (2) bek.]. A kártérítés összegét a Pp. 206. §-ának (3) bekezdése alapján — a per összes körülményeinek mérlegelésével — határozta meg. d) A Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletének a felperes keresetének a fentiekben nem érintett elutasító rendelkezését helyben hagyta. E részben a Legfelsőbb Bíróság helyesnek találta az első fokú bíróságnak azt az álláspontját, amely szerint a hangfelvétel felhasználási jogának a SADE cégre történő átruházásával sem az MHV I. r. alperes, sem a Kultúra III. r. alperes jogsértést nem követett el. A felperes ugyanis az 1969. évi február hó 12. napján létrejött megállapodásban hozzájárult azoknak bármilyen módon, külön ellenszolgáltatás nélküli hasznosításához. Ebben az időpontban a műsoros kazetták gyártásának technikai lehetőségei már ismertek voltak, ha azokat az MHV I. r. alperes akkor még nem is használta ki s ilyeneket csak évekkel később hozott forgalomba. Az említett szerződést tehát úgy kell értelmezni, hogy az kiterjedt a műsoros kazetták gyártásának és forgalomba hozatalának megengedésére is. Helyesnek találta a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletének azt a rendelkezését is, amellyel a Kultúra III. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet teljes egészében elutasította. A Kultúra III. r. alperes mint 42