Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

keztetésre jutott, hogy T. J. lemondó nyilatkozatának az esetleges szerzői díj iránti igénye szempontjából nincs jelentősége. A lemondás folytán tehát T. J.-t, illetőleg örököseit szerzői díj még ab­ban az esetben sem illetné meg, ha egyébként a mesék szerzői jogi véde­lem alá eső alkotások lennének. b) A beszerzett szakvéleményekből, illetőleg a per egyéb anyagából azonban a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes keresete egyébként is alaptalan. Néhai T. J. meséi ugyanis nem tekinthetők olyan alkotásoknak, amelyek az Szjt. 1. és 4. §-a szerinti védelem alá es­nek. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményében abból indul ki, hogy a népköltészeti (népművészeti) alkotásokat a jogrendszerek többsége a szer­ző anonimitására tekintettel rekeszti ki a szerzői jogi oltalmat élvező alko­tások köréből, hiszen az az egyéni, eredeti alkotásokat oltalmazza. Ilyen al­kotások létrejötte azonban a társadalom kulturális közkincseire támaszko­dó népköltészet területén sem zárható ki; e tekintetben az egyszerű repro­dukció és az alkotó tevékenység elhatárolása ad támpontot. Ilyen alkotó tevékenység elsősorban a lazább formakötöttségű műfajok, főleg a mesék körében jelentkezhet. Itt nem lehet kizártnak tekinteni a hagyományos motívumok, témák olyan egyéni, eredeti variálását, kombinálását, alkotó jellegű alakítását, amely a szerzői jogot megalapozza. Bár az elhatárolás nehézségeire tekintettel ilyen művek vonatkozásában az alkotó tevékeny­ség megállapítása valójában és ténylegesen kivételes, a megjelent mű ilyen kivételes elbírálás alá esik. A feldolgozás egyéni-eredeti jellegét ismerte fel a Testület a szerkesztés sajátosságaiban, az ismert és ismeretlen motívumok sajátos egybekapcsolásában, különböző források eredeti módon történő öt­vözésében, egyes mesék nagy terjedelmében, a kötet fülszövegének, beve­zetésének, jegyzetanyagának és néhány egyéb publikációnak értékelő-minő­sítő megállapításaiban. Mindezekből a Testület azt a következtetést vonta le, hogy T. J. nem csupán ismert mesék tolmácsolója, hanem azoknak újra­költője, alakítója volt, legalábbis a kötet nagyobb terjedelmű meséinél. így a mesék zöme egyéni-eredeti alkotás, amelyek szerzői jogi védelem alá es­nek. A fellebbezési eljárás során meghallgatott dr. B. í. tanszékvezető főisko­lai tanár, kijelölt szakértő véleménye szerint az „eredetiség" és „szerzőség" fogalma a népköltészetben más megítélés alá esik, mint a műköltészetben. A népköltészeti alkotások ugyanis tipikusan szóbeli elmondás formájában élnek tovább. Fenntartói és továbbhagyományozói között szokásos ugyan az alkotó és a hagyományozó jellegű típus megkülönböztetése, de bármiféle tí­pushoz tartozzék is a mesemondó, az általa elmondott meséhez való viszo­nya teljesen azonos. Ennek pedig az a lényege, hogy a népmesét előadó me­semondó nem hoz létre irodalmi művet, még ha egyébként az alkotó jellegű mesemondók közé tartozik is. Abban az esetben ugyanis, ha a szerzői be­avatkozás a létrehozott alkotásban olyan fokú, hogy a mű már nem helyez­hető el a népköltészet kritériumai által meghatározott területen, akkor nem lehet népművészeti alkotásokról beszélni. Dr. B. I. szakértő szakvéleményével lényegüket tekintve összhangban vannak azok az írásbeli nyilatkozatok, amelyeket az alperes az eljárás so­rán becsatolt, és amelyekben a magyar néprajztudomány kiemelkedő szak­emberei fejtették ki álláspontjukat. 35

Next

/
Thumbnails
Contents