Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

pította meg a határvonalat, és ennek megfelelően kötelezte az alperest a kerítés áthelyezésére. A viszontkereset elutasításának indoka az volt, hogy az alperes a telekhatár vitatott jellegére figyelemmel készítette el mégis a kerítését, így számolnia kellett annak áthelyezésével. A kerítés áthelyezésére való kötelezés tekintetében mindkét fokú bíróság ítélete ellen megalapozatlanság és törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás indokolása szerint az ügyben eljárt bíróságok nem tisztázták, hogy az alperes az általa helyesnek tartott határvonalra milyen kerítést épített, a kerítés eltávolítása, tehát a lebontása, milyen költséggel járna, és ez a költség hogyan viszonylik az elfoglalt terület értékéhez és a használatához fűződő érdekhez. Utal még a törvényességi óvás indokolásában a Ptk. 111. §-a (2) bekezdésének a túlépítéssel kapcsolatos rendelkezésére, figyelemmel arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a szilárd betonalapon épült kerítés az épület fogalma alá esik. Ezen a kifejezésen ugyanis a tartós fennmaradásra szánt építményeket is érteni kell. A törvényességi óvás nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság PK 1. számú állásfoglalásában foglaltak szerint a Ptk. 110. és 111. §-ában, illetőleg a Ptk. 138. §-ában szabályozott túlépítés és ráépítés közös vonása az, hogy az építkező saját anyaggal idegen területre épít. Különbség azonban a két jogintézmény között, hogy a túlépítésnél az építkező a saját telkén épít, de az épület a telek határain is átnyúlik, ráépítés esetében viszont az építkező teljes egészében másnak a tulajdonában levő telekre épít. A jelenesetben nem túlépítés, hanem ráépítés történt, mert az alperes a kerítést teljes egészében a felperes tulajdonában levő telken építette. Ennélfogva a túlépítésre vonatkozó törvényi rendelkezések nem alkalmazhatók. A ráépítés következtében a peres felek között az alperes által elkerített területre vonatkozólag vita keletkezett. Abban a kérdésben kellett tehát állást foglalni a perben, hogy a peres felek ingatlanai között a helyes határvonal hol húzódik. Ez dönti el, hogy az alperes a szóban levő kerítést megfelelő helyen emelte-e, vagy pedig megalapozott a felpereseknek a kerítés áthelyezésére irányuló keresete. Az ítélkezési gyakorlat szerint az ingatlanok határvonalát/a telekkönyvi térképi határvonalak szerint kell megállapítani (pl. Legf. Bír. P. törv. V. 20 893/1973., BH 1973/8. sz. 294. sorsz., P. törv. V. 20 893/1975., BH 1976/1. sz. 21. sorsz. stb.). Ezek a határvonalak ugyanis állandóak, azokat a birtokrészleteknek az államigazgatási jóváhagyást is igénylő módosítása nélkül nem lehet megváltoztatni. Mindebből következik, hogy a peres felek határvitáját is a telekkönyvi térképi határvonal dönti el. A perben meghallgatott B. G. igazságügyi földmérési szakértő a részletesen feltárt adatok alapján írásban nyilvánított, kellően indokolt s így aggálytalan szakvéleményében az ingatlanok telekkönyvi térképi határvonalát megállapította. A szakvélemény alapján kétségtelenül megállapítható, hogy az alperes a teljes mértékben a felperes telkén emelt kerítéssel abból 30 D-öl területet jogtalanul elfoglalt. Mindezeket az ügyben eljárt első és másodfokú bíróság is helyesen állapította meg, és a jogerős döntés is jogszabályszerű. Az iratokból megállapítható, hogy a perbeli kerítés csupán az oszlopként alkalmazott és betonba ágyazott idomvasakból (szögvasakból) és ezekre az 6« 83