Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

121. §-ának (1) bekezdésében meghatározott 10 éves elbirtoklási határidő eltelte után vásárolták meg az ingatlant. A bíróság ítéletének indokolásában utalt arra is, hogy a felperesek maguk is helyesnek fogadták el a kerítés megépítését a jelenlegi állapot szerint, mert saját kerítésüket is az alperesek által létesített kerítés egyenes folytatásában építették tovább saját telek­határukon. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta. Mel­lőzte annak megállapítását, hogy az alperesek a perbeli kilenc D-öl terület tulajdonjogát elbirtoklás útján megszerezték. Ilyen igényt ugyanis az alpe­resek a per során nem támasztottak, de annak megállapításával kapcsolat­ban egyébként is további bizonyítás felvételére, szélesebb körű bizonyítás lefolytatására lett volna szükség. A másodfokú bíróság álláspontja szerint annak van jelentősége, hogy az alperesek a régi kerítés helyén jóhiszeműen létesítettek új kerítést. Ez ellen a felperesek nem tiltakoztak, így a Ptk. 110. §-ában foglalt rendelkezés alapján birtokháborítást nem vitathatnak és a kerítés lebontását sem igényelhetik. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Ptk. 98. §-a szerint a tulajdonost megilleti a birtoklás joga és a birtok­védelem. A Ptk. 115. §-ának (2) bekezdése szerint a tulajdonos követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog bir­tokából kikerült, követelheti annak visszaadását. A tulajdonosnak ezek az igényei nem évülnek el. E törvényhelyekkel, illetőleg az elbirtoklással kap­csolatban a Legfelsőbb Bíróság hosszú idő óta követett gyakorlata az, hogy a jogszerű használatnak az ingatlan megállapított telekkönyvi térképi ha­tárvonalához kell igazodnia. A telekkönyv szerinti határ ugyanis állandó, azt a birtokrészleteknek az államigazgatási jóváhagyást is igénylő módosí­tása nélkül nem lehet megváltoztatni. Ha pedig a telekkönyvi határon túl történt az építkezés, az ebből eredő igényt a ráépítésre, illetve a túlépítésre vonatkozó rendelkezések alapján kell elbírálni (BH 1973/8. sz. 294. jog­eset). Az első fokú bíróság tényként állapította meg azt, hogy az alperesek ki­lenc •-öl területet használnak a felperes ingatlanából, így nem vitás, hogy az alperesek, illetőleg jogelődjeik túlépítettek a felperesek területére. Az ál­landóan követett ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis túlépítést kerítés épí­tésével is el lehet követni. Ezért a perbeli esetre a Ptk. 110. és 111. §-ainak rendelkezéseit kell alkalmazni. Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a felperesek a Ptk. 110. §-ában írt rendelkezés alapján a területfoglalást — és így a birtokháborítást — nem vitathatják. Nem helytálló a másodfokú bíróság ítéletének indokolása abban a vo­natkozásban sem, hogy az alperesek az elbirtoklásra igényt nem alapítottak és a perben elbirtoklással nem védekeztek. Az alperesek ugyanis a perben személyesen jártak el, jogi képviselőjük nem volt. Ezért a bíróságok kötele­sek voltak az alpereseket a Pp. 3. §-ának (1) bekezdése alapján a szükségés tájékoztatással ellátni és őket jogaikra, illetőleg kötelességeikre figyelmez­tetni. Egyébként a per adatai szerint a felperesek ingatlanukat ellenérték fejé­ben szerezték, és így javukra az elbirtoklás megállapításánál a Ptk. 121. §-ának (4) bekezdésében írt akadályokat is figyelembe kell venni. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság: kétségtelen, hogy az ügy birtokháborí­75

Next

/
Thumbnails
Contents