Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

akik nemcsak énekesek, hanem színművészek is, filmszereplésre nem alkal­masak. Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta és az eredménytelenül fellebbező alperest a fellebbezési el­járás költségeiben marasztalta. Megjegyzi végül a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem ért egyet az első fokú bíróságnak a perbeli jogvitára fennálló hatáskör tekintetében elfoglalt ál­láspontjával. A felperesek ugyanis előadóművészi teljesítményük védelmé­ben fordultak a bírósághoz. Az előadóművészek védelmét a szerzői jogi tör­vény harmadik részében a XI. fejezet szabályozza. A Ptk. VII. fejezetében foglalt rendelkezések alkalmazására pedig az Szjt. 3. §-a alapján került sor. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a szerzői jogi törvényben szabályo­zott jogintézményekkel kapcsolatos per akkor is szerzői jogi per, ha annak eldöntésére a fent említett utaló szabály alapján a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni. (Legf. Bír. Pf. III. 21 371/1975. sz., BH 1976/ II. sz. 492.) 14. Jogosulatlan felhasználás, ha a televízió a képzőművészeti alkotást az alkotó hozzájárulása nélkül az alkalomszerű felhasználás vagy a díszletként való felhasználás kereteit meghaladóan mutatja he (1969. évi III. tv. 13., 19., 53. §). Az alperes P. Gy. szobrászművész szobrának eredeti gipszmodelljét tudo­mányos ismeretterjesztő adássorozatában a szobor alkotójának hozzájáru­lása — és jogdíj fizetése nélkül — használta fel. A szobrot a sorozat szá­mára készült díszlet egyik oldalán helyezték el és a címek sugárzását követő nyitóképeken, alkalmanként pedig úgynevezett „totál" képeken is látható volt. Ezen túlmenően a gipszmodellt — környezetéből kiemelve — több esetben önállóan is bemutatták. Egy alkalommal az adásban felvetett téma motiválására szolgált. Önállóan mutatták be a szobrot vers előadásával kap­csolatban is. Az adás utolsó részében az előadó a szobrot külön is bemutatta a nézőknek és — az alkotóművész nevét is említve — a művet az előadás­sorozat szimbólumaként jelölte meg. Az első fokú bíróság megállapította, hogy az alperes túllépte az 1969. évi III. tv. (Szjt.) 19. §-ának (3) bekezdésében részére biztosított szabad felhasz­nálás korlátait. Az ítélet kifejtette: a jogszabály lehetővé teszi a televízió számára, hogy képzőművészeti alkotást alkalomszerűen vagy díszletként szabadon felhasználjon. Az adott esetben azonban az alkalomszerűség meg­állapítását kizárja az, hogy a szobrot a kilenc részből álló sorozat minden adásának nyitóképe bemutatta. A díszletkénti felhasználásnak pedig az mond ellent, hogy a modell a fentebb kiemelt esetekben az előadássorozat eszmei mondanivalójának szimbólumaként ezen túlmenő jelentőséghez ju­tott. Ezért az első fokú bíróság az alperest az Szjt. 13. §-ának (1) és (3) bekez­désében foglaltak alapján az általa nem kifogásolt összegű szerzői díj meg­fizetésére kötelezte. Az első fokú ítélet ellen az alperes által bejelentett fellebbezés alaptalan. Az alperes fellebbezésében elsősorban arra hivatkozott, hogy a 387 perc időtartamú műsorban a szobor egy-egy alkalommal csak másodpercekig, a teljes adás időtartamát tekintve pedig mindössze húsz percig volt látható, így a felhasználás az alkalomszerűséget nem haladta meg. Ebben a vonat­32

Next

/
Thumbnails
Contents