Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

lenlétében vette át új személygépkocsiját. A gépkocsit I. K. vezette a felperes lakásáig, ott a felperes vette át a vezetést, mellette I. K. ült, a hátsó ülésen pedig a felperes 13 éves leánya. A gépkocsival a felperes 17 óra 35 perckor haladt át a B-L-i vasútvonalon egy szintbeli, sorompó nélküli útátjárón. A sorompó nélküli átjárón a személyvonat elütötte a személygépkocsit. A baleset következtében I. K. meghalt, a felperes és gyermeke súlyos sérüléseket szenvedett, a gépkocsi teljesen tönkrement. A nyomozó hatóság a halálos közúti baleset gondatlan okozása bűntettének gyanúja miatt a felperes ellen indított nyomozást a Be. 139. §-a (1) bekezdése b) pontjának első fordulata alapján megszüntette azzal, hogy a felperesnek a balesetért való felelőssége nem állapítható meg. A felperes keresetlevelében a CASCO biztosítással meg nem térült 4987 Ft önrészesedés és 11 943 Ft táppénzes keresetveszteség, összesen 16 480 Ft kártérítés egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Igényét az I. r. alperessel szemben a Ptk. 346. §-ára alapította, mivel a vonat közeledéséről sem látás, sem hallás útján nem győződhetett meg, az I. r. alperesnek tehát sorompót kellett volna állítania. A II. r. alperes felelősségét pedig azon az alapon kérte megállapítani, mert a baleset színhelyén felállított forgalomirányító táblák megtévesztőek és szabályellenesek voltak. Az első fokú bíróság a keresetet elutasította és az I. r. alperes részére 200 Ft, a II. r. alperes részére pedig 500 Ft perköltség fizetésére kötelezte a felperest. A bíróság tényként állapította meg, hogy az útkereszteződésben az 1972-ben és 1973-ban megnövekedett gépkocsiforgalomra tekintettel az I. r. alperes még 1973 májusában foglalkozott a közlekedési rend módosításával, a perbeli baleset után 1973 decemberében elrendelte a fénysorompó létesítését, ami 1974 decemberében meg is történt. Az ítélet indokolása szerint a megtett intézkedések következtében az I. r. alperes mentesül a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint őt terhelő felelősség alól, mivel a baleset elhárítása érdekében megtette mindazt, ami az adott helyzetben általában elvárható. A II. r. alperes felelősségét pedig azért nem állapította meg, mert a baleset bekövetkezténél — álláspontja szerint — a jelzőtáblának nem volt szerepe. A felperes ugyanis kellő helyi ismeretekkel rendelkezett, így arról is tudott, hogy a szóban levő sínpáron mindkét irányban közlekednek a vonatok. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság helyben hagyta az első fokú ítéletet. A másodfokú bíróság ítéletének indokolása is megállapította, hogy a perbeli sorompó nélküli vasúti átjáró az utóbbi években megnövekedett forgalom mellett veszélyes volt, ott több súlyos baleset is történt. Álláspontja szerint azonban ez a körülmény önmagában még nem alapozza meg az alperesek felelősségét, mert nem volt olyan baleseti veszélyhelyzet, hogy a közlekedési szabályok maradéktalan megtartása esetén is balesethez vezetett volna. Arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a KRESZ 32. §-ának (1) bekezdése értelmében az I. r. alperest nem terhelte sorompóállítási kötelezettség és nem volt köteles a táblával jelzett sorompó nélküli vasúti átjárót jelzőőrrel biztosítani. Utalt arra is, hogy a vonat, amely összeütközött a felperes 191