Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

cím nélküli lakáshasználó javára kárpótlás fizetésére kötelezni, miután a lakást mindkét fél köteles kiüríteni. Ezért a másodfokú bíróság mellőzte az első fokú ítélet indokolásából annak megállapítását, hogy a volt közös lakás használatára az alperes jogosult. A jogerős ítéletnek a közös lakás használatával kapcsolatos része ellen a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényességi óvás alapos. Helytálló a másodfokú bíróság ítéletében kifejtett az az álláspont, hogy a lakás bérlőjének a kijelölése nem a bíróságnak, hanem a lakásügyi hatóságnak a hatáskörébe tartozik. Tévedett azonban a megyei bíróság, amikor a peres felek — mint volt házastársak — között a lakás használata kérdésében felmerült vita eldöntését azért nem tartotta a hatáskörébe tartozónak, mert a felek jogcím nélküli lakáshasználók. A Ptké. 64. §-a szerint a lakás bérlőjét mindaddig megilleti a birtokvédelem, amíg a lakás kiürítését elrendelő jogerős határozatot végre nem hajtják. Ebből a rendelkezésből és a hozzá fűzött indokolásból következik, hogy a jogcím nélküli lakáshasználó is igényt tarthat birtokvédelemre, amíg a lakáshasználata fennáll. A felperesnek a lakás kizárólagos használatára irányuló keresete magában foglalja a birtokvédelemre irányuló kérelmet is, és minthogy az alperesnek az a magatartása, hogy a felperest életveszélyes fenyegetéssel a lakás elhagyására kötelezte, birtokháborítást valósít meg, a lakás használatával kapcsolatosan már bíróság előtt folyamatban levő ügyben a bíróságok a döntést nem háríthatták volna el maguktól. A bírósági hatáskör azonban nemcsak a birtokvédelmi igény elbírálására, hanem a volt házastársak közös lakása használatának a rendelkezésére is kiterjed tekintet nélkül arra, hogy a peres felek milyen jogcímen laknak a közös lakásban. A perbeli esetben — amikor a felek jogcím nélkül használták közös lakásukat — a használat rendezése csak a felek egymás közötti viszonyában irányadó, és nem hat ki a lakással rendelkező szervre, amely mindkét féllel szemben szorgalmazhatja a lakás kiürítését, amíg azonban erre nem kerül sor, a használatot illetően a bírósági rendezés az irányadó. Amennyiben a lakás nem osztható meg, vagy a megosztás a körülmények folytán egyébként nem lehetséges, a bíróság az egyik felet a lakás kiürítésére kötelezheti, vagyis a lakás kizárólagos használatát csupán az egyik fél részére biztosítja. Az ellenkező álláspont a birtokban levő erősebb félnek kedvezne, aki annak ellenére, hogy az ő felróható magatartása idézte elő a házasság végleges megromlását és tette lehetetlenné a másik fél részére a használatot, birtokban maradna. A perbeli adatok szerint az alperes italozó életmódot folytatott és goromba volt a felpereshez, majd idegen nővel kezdett és tartott fenn kapcsolatot, végül a felperest és közös leányukat életveszélyes fenyegetéssel a lakás elhagyására kényszerítette. Az alperes ilyen magatartására tekintettel a lakás közös használata nem lehetséges, és mivel ezt a helyzetet felróhatóan az alperes idézte elő, ő köteles a lakást elhagyni, s mint a felperessel való viszonylatában rosszhiszeművé vált lakáshasználó az R. 123. §-a értelmében az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni, kárpótlásra pedig nem tarthat igényt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletének a közös lakás használatára és a fellebbezési eljárási költség viselésére vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, az első fokú bíróságnak a lakás használatára vonatkozó rendelkezését meg132