Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

Az első fokú bíróság az alperest a felperesek részére 29 380 Ft fizetésére kötelezte, a viszontkeresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperesek a Ptk. 118. §-ának (2) bekezdése alapján a gépkocsi tulajdonjogát megszerezték. A jóhiszeműségükhöz kétség nem férhet, mert az általuk fizetett ellenérték a vétel időpontjában a gépkocsi forgalmi értékének megfelelt, az a körülmény pedig, hogy a II. r. felperes a vételkor a gépkocsi forgalmi engedélyét nem tekintette meg, jelentőség nélküli. A forgalmi engedély ugyanis kizárólag az üzembentartó személyének igazolására szolgál, és a tulajdonjogot nem igazolja. Az alperes a perbeli gépkocsit ilyen körülmények között jogellenesen vonta el a felperesek rendelkezése alól, a kártérítési felelőssége tehát velük szemben a Ptk. 339.~ §-ának (1) bekezdése alapján fennáll. A felperesek kára a gépkocsiért fizetett 24 500 Ft-ból, valamint a javítására fordított 4880 Ft-ból tevődik össze, az alperes ezt a kárt tartozik megtéríteni. Abból, hogy a felperesek keresete alapos, következik, hogy a viszontkereset alaptalan, ezért a viszontkeresetet az első fokú bíróság elutasította. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, a másodfokú bíróság azonban az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A döntését azzal indokolta, hogy a felperesek nem voltak ugyan óvatosak, amikor elfogadták D. T. magyarázatát a forgalmi engedélyben feltüntetett üzembentartó személyével kapcsolatban, a forgalmi engedély átírásának elmulasztásából azonban nem következtethettek arra, hogy a nevezettnek a gépkocsi felett nincs rendelkezési joga. A forgalmi engedély ugyanis az üzembentartó és nem annyira a tulajdonos személyének igazolására szolgál. Helyes tehát az első fokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a felperesek a perbeli gépkocsi tulajdonjogát megszerezték, és az alperes köteles megtéríteni azt a kárukat, amelyet annak elvitelével okozott. Ennek megfelelően a viszontkeresetet nem találta megalapozottnak. A jogerős ítéletnek az alperest 4880 Ft-ot meghaladóan marasztaló rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Ptk. 118. §-ának (2) bekezdése értelmében nem tulajdonostól kereskedelmi forgalmon kívül az szerez tulajdonjogot, aki a dolgot jóhiszeműen és ellenszolgáltatás fejében olyan személytől szerzi meg, akire azt a tulajdonos bízta. Helytálló az eljárt bíróságoknak az a megállapítása, hogy a II. r. felperes a perbeli gépkocsit ellenérték fejében olyan személytől szerezte meg, akire azt a tulajdonos rábízta, téves azonban az az álláspontjuk, hogy a szerzése jóhiszeműnek lenne tekinthető. A polgári jog szabályainak alkalmazása szempontjából az a személy jóhiszemű, aki nem tud és az adott helyzetben általában elvárható gondosság kifejtése mellett sem tudhat valamely joghatást kiváltó tény jogellenességéről. A Ptk. 118. §-a (2) bekezdésének alkalmazása körében ez azt jelenti, hogy a szerző csak akkor tekinthető jóhiszeműnek, ha semmi olyan körülmény nem merül fel, amely az átruházó tulajdonjogát kétségessé teszi, ha pedig erre utaló adatok vannak, a tulajdonjog tisztázása érdekében szükséges intézkedéseket megteszi. E szempontból nincs jelentősége az eljárt bíróságok által felhozott annak a körülménynek, hogy a gépkocsi forgalmi engedélye elsősorban az üzembentartó, nem pedig a tulajdonos személyének igazolására szolgál. 82