Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

bekezdés értelmében pedig, ha a közös mű részei a mű sérelme nélkül szétválaszthatok, a társszerzőket az egyes részekre önálló szerzői jog illeti. A két rendelkezés tartalmából az következik, hogy szerzőtársak azok, akik olyan közös művet alkotnak, amelynek részei a mű sérelme nélkül nem választhatók szét. Ha pedig a közös mű annak sérelme nélkül részeire szétválasztható, a szerzőket társszerzőknek kell tekinteni. A perben tehát azt kell vizsgálni, hogy a perbeli dalmű zenéje, szövege és versei a mű sérelme nélkül egymástól szétválaszthatók-e. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ebből a szempontból az a döntő, hogy a szerzők szellemi alkotásai egymással szorosan, elválaszthatatlanul összefüggnek-e. Ennek megítélése során helytelen lenne kizárólag abból kiindulni, hogy a különböző szerzők alkotásai egyidejűleg keletkeztek-e, vagy hogy azok külön előadhatók-e és kiadhatók-e. A perbeli dalmű zenéje és a mű többi része is ilyen értelemben szétválaszthatok, de nincs kizárva az így elválasztható részek önálló előadása sem. A lényeg azonban az, hogy a szétválasztott, illetőleg az így előadott vagy kiadott részek önálló művet alkotnak-e, avagy csak részei az egész műnek. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleménye helyesen utal arra, hogy a dalmű mind a művészi megítélés, mind a közfelfogás szempontjából olyan mű, amely színpadi előadás formájában a szerzők együttes munkájaként ismert, a műnek ilyen formában van jelentősége és értéke. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a fizikailag szétválasztható részeket külön előadásuk esetén sem önálló műnek, hanem csak az egész mű egy részének lehetne tekinteni. Ezt mutatja a gyakorlat is: a mű dalbetétei, kórus- vagy zenekari részei nem önálló alkotásként, hanem a daljáték részleteiként kerülnek előadásra. De ha elszavalnák vagy gyűjteményes kötetben kiadnák H. J.-nek K. P. által megzenésített verseit, azok sem lennének önálló művek, hanem csupán részletek a dalműből, illetőleg a dalszövegekből. A perbeli mű ilyen egységként vált a nemzeti kultúra részévé, benne az egésznek és résznek olyan szoros összetartozása ismerhető fel, amely lehetetlenné teszi részeinek a mű sérelme nélküli szétválasztását. A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek értelmében nem ért egyet az alperesnek azzal az álláspontjával sem, hogy a szerzőtársi viszony csak azonos műfajhoz tartozó művek szerzői között keletkezhet. Való ugyan, hogy a szerzői jogról szóló törvény I. Fejezetének indokolása a szerzőtársi viszony példájaként azt az esetet hozza fel, amikor egy színdarabot ketten együttesen írnak meg. Ez azonban nem dönti el általános érvénnyel a szerzőtársi és társszerzői viszony elhatárolásának a kérdését. Az elhatárolást minden műnél önállóan kell elvégezni. A jogszabálynak — szemben az alperes álláspontjával — nem lehet olyan értelmet adni, amely szerint közös műveknél akár a társszerzői, akár a szerzőtársi viszony mellett vélelem szólna. Nem alapos az alperesnek az Szjt. 40. §-a (2) bekezdésére, illetőleg az ehhez fűzött indokolásra való hivatkozása sem. Abból ugyanis, hogy a zeneművekhez írt szöveg mint szerzői mű önállóan is védelem alatt áll —, még nem következik, hogy a perbeli esetben a zene és a mű egyéb részei a mű sérelme nélkül szétválaszthatok. Az alperes által hivatkozott rendelkezés egyébként éppen a színpadra szánt zenemű teljes előadására — tehát a perbeli esetre — sem terjed ki. Ami a szerzőtársak jogi helyzete szabályozásának jogpolitikai indokát illeti, a Legfelsőbb Bíróság a következőket emeli ki. Több szerző egységes29