Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

bérlője igényelje az e lakás és az azonos minőségű cserelakás bére közötti legfeljebb 5 évi különbözet megtérítését a kisajátítást kérőtől. A felperesek azonban a kisajátított ingatlannak nem bérlői, hanem tulajdonosai voltak és így a kisajátítás időpontjában, illetve azt megelőzően a lakásukért nem fizettek bért. A keresetükben nem is ennek a nem létező bérnek és a részükre biztosított cserelakás bérének a különbözetét, hanem a cserelakás 1971. július l-e előtti és utáni bérének a különbözetét kérték kártérítés címén megítélni azon az alapon, hogy a cserelakás késedelmes biztosítása miatt a lakbérhozzájáruláshoz való igényüket elvesztették. Igaz ugyan, hogy a per során e jogszabályra — a keresetlevelükben ezen felül még az egyáltalán ide nem tartozó 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 78. §-ára is — hivatkoztak, a*perbeli előadásuk tartalmából azonban kitűnik, hogy nem kisajátítási kártalanítási, hanem kártérítési igényt kívántak érvényesíteni. A felek perbeli beadványait és kérelmeit nem a használt kifejezések, hanem tartalmuk szerint kell megítélni; az általuk érvényesített igényt pedig nem a részükről tévesen megjelölt jogszabályok, hanem az igény alapjául szolgáló tényállás és a helyes jogi minősítés alapján kell elbírálni. így téves a másodfokú bíróságnak az az álláspontja is, hogy a perbeli jogvitában a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése ezért nem alkalmazható. Ez az álláspont annál inkább is helytelen, mert a felperesek keresetének az R. 45. §-a alapján a másodfokú bíróság által kifejtett okból valóban nem lehet helyt adni, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján azonban — a megfelelő feltételek fennállása esetén — az igényük alapos lehet. A felperesek ugyanis a részükre kiutalt cserelakás 1971. július l-e előtti és utáni bérének különbözetét a 4/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet és az ennek végrehajtásáról szóló 3/1971. (II. 8.) PM—ÉVM sz. rendelet rendelkezései szerint lakbérhozzájárulás formájában megkaphatták volna. Ettől azért estek el és így a lakbérhozzájárulás összegével azért károsodtak, mert a cserelakás biztosítása csupán 1971. július l-e után történt meg. Az R. 71. §-a szerint lakás és más helyiség használója részére a kisajátítást kérő köteles cserelakásról (helyiségről) gondoskodni. A felperesek részére a cserelakás biztosítása tehát az alperes kötelessége volt. Igaz ugyan, hogy a jogszabály e kötelezettség teljesítésének határidejét nem állapítja meg, nyilvánvaló azonban, hogy a cserelakás biztosításának a jogosult érdekeit is figyelembe vevő ésszerű határidőn belül meg kell történnie, különösen akkor, ha a késedelem a jogosultra nézve helyrehozhatatlan sérelemmel jár. A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése értelmében, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A jogszabálynak megfelelő döntés érdekében vizsgálni kellett volna tehát, hogy az alperes a cserelakás biztosítási kötelezettsége teljesítésénél úgy járt-e el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható volt. Ha az alperes nem így járt el, kártérítési kötelezettsége folytán tartozik megtéríteni a felperesek részére az általuk meg nem kapott lakbérhozzájárulást — mégpedig olyan összegben és olyan időn át, ahogyan azt ők a 4/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet és a 3/1971. (II. 8.) PM—ÉVM sz. rendelet rendelkezései szerint megkaphatták volna abban az esetben, ha a részükre a cserelakás kiutalása 1971. július l-e előtt megtörténik. A lakbérhozzájárulás megállapítása és folyósításának időtartama szem172