Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

építmény forgalmi értéke sem csökkent. Ezt állapította meg a perben meghallgatott szakértő is. A visszamaradt ingatlan értékvesztesége csupán azért állapítható meg, mert a felperesnek a részkisajátítás folytán egyrészt már nincs lehetősége az ingatlan megosztására és az így kialakítandó egyik építési telek eladására. Másrészt ez azzal a következménnyel jár, hogy a visszamaradt feleslegesen nagy terület nem hasznosítható célszerűen, eladás esetén pedig alacsonyabb vételárat lehet elérni érte, mint egy kisebb, a célnak és az építési előírásoknak megfelelő telekért. A perben meghallgatott mindkét szakértő is az előbbiekben foglalt szakvéleményt adta, nevezetesen csak a visszamaradt telek szenvedett értékveszteséget, a rajta levő lakóépület nem. Azt egyébként, hogy az épület értéke is csökkent, maga a felperes sem állította és e címen nem is igényelt kártalanítást. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság a kifejtett indokok szerint helytállóan állapította meg az értékcsökkenés mértékét 10%-ban. Így a visszamaradt telek értéke; 324 D-Ö1X400 Ft = 129 600 Ft, ebből 10% értékcsökkenés = 12 960 Ft. A felperes tehát a másodfokú bíróság által megállapított 23 336 Ft értékveszteséggel szemben 12 960 Ft-ra tarthat jogszerűen igényt. Ehhez képest az első fokú bíróság ítéletében megállapított 26 280 Ft, továbbá a kifejtettek szerint értékveszteség címén 12 960 Ft, azaz összesen 39 240 Ft kisajátítási többletkártalanításra és ennek kamatára jogosult a felperes. (P. törv. II. 20 860/1972. sz., BH 1973/4. sz. 161.) 115. Lakóépület kisajátítása esetén, ha a kártalanítási egyezségben vállalt kötelezettség ellenére a volt tulajdonos elhelyezése céljára a megfelelő cserelakást nem biztosítják, a kisajátító az ezzel okozott kárt a kártérítés általános szabályai szerint köteles megtéríteni [Ptk. 339. §, 4/1971. (II. 8.) Korm. sz. r., 3/1971. (II. 8.) PM—ÉVM sz. rj. A tanács vb igazgatási osztálya az 1970. október 6-án kelt határozatával az alperes kérelmére kisajátította többek között a felperesek tulajdonában álló házasingatlant. A felperesek az ingatlanon levő lakóházukban laktak. Az I. r. felperes 1967 óta nyugdíjas. A' felperesek a kisajátítási eljárás során cserelakást igényeltek. Bár az érdekeltek a kisajátítási határozat elleni fellebbezési jogukról lemondtak, és így a meghozatalával jogerőre emelkedett, az alperes egyelőre nem tudott a felperesek részére cserelakást biztosítani, és így a felperesek továbbra is a kisajátított házukban maradtak, amelyért 1971. január 1-től kezdődően havi 60 Ft bért fizettek az ingatlankezelő vállalatnak. A felpereseknek a cserelakás biztosítását sürgető kérésére a tervező iroda — amely a kisajátítási eljárás során az alperes képviseletében járt el — az 1970. november 26-án kelt levelében azt a választ adta, hogy a lakáshiányra tekintettel csak a „jövő év első negyedében" tud a részükre lakást biztosítani. Minthogy a cserelakás biztosítása 1971. első negyedében sem történt meg, a felperesek 1971. május 31-én megjelentek a városi tanács vb. elnökénél, ahol előadták, hogy a cserelakást a fenti ígéret ellenére sem kapták 170