Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

lyet az adott ingatlan a forgalomban képvisel, figyelemmel arra is, hogy hasonló épület felépítése már nagyobb összegbe kerül, mint korábban. A Legfelsőbb Bíróság 11. számú polgári kollégiumi állásfoglalása szerint forgalmi érték megállapításáról csak akkor lehet szó, ha az konkrét forgalmi adatokkal van alátámasztva. Az első fokú bíróság által beszerzett ingatlanforgalmi szakvéleményből konkrét forgalmi adatok nem tűnnek ki. Ennek következményét a perben eljárt első fokú bíróság úgy vonta le, hogy a szakvéleményt figyelmen kívül hagyta, holott a helyes eljárás az lett volna, hógy a szakvélemény megfelelő kiegészítése iránt intézkedik és az így kiegészített szakvéleményt használja fel a per eldöntésénél. Tévesen járt el azonban a másodfokú bíróság is, amidőn e megalapozatlan szakvéleményt figyelembe vette és döntését lényegében erre alapította. Egyébként mind a műszaki, mind az ingatlanforgalmi szakvélemény megfelelő kiegészítésének elrendelését, részletes elemzését és ellentmondásaik feloldását indokolta volna már egymagában az a tény is, hogy a két értékelés között jelentős, egészen szokatlan eltérés van. Az ingatlanforgalmi szakvélemény szerint ugyanis az épületek forgalmi értéke még felét sem teszi ki azok műszaki értékének. A Kr. 29. §-a szerinti 40%-os levonás kérdésében a másodfokú bíróság álláspontja helyes. Ennek megfelelően meg kellett volna állapítani, hogy a felperes lakóházi-illetősége után milyen összegű levonás alkalmazandó és ezzel kellett volna a járandóságot csökkenteni. A toldaléképület és a garázs értékének x/t részét viszont az eljárt bíróságok tévesen vették figyelembe a felperes javára, minthogy az említett másik perben ezek teljes értékét az ottani felperes javára ítélték meg. Az érdekelt társtulajdonosok meghallgatásával tisztázni kellett volna, hogy ezek teljes értéke valóban az említett felperest illeti-e meg, vagy a többiek is igényt tarthatnak-e a szóban forgó épületek értékének arányos részére. Az R. 42. §-a szerint a kisajátított telek értékét — a város (község) kisajátítással érintett területének rendeltetésétől függően — irányárak alapján kell megállapítani, figyelembe véve a település jelentőségét, a közművesítés fokát, a teleknek a személyes szükséglet által indokolt nagyságát és az értékét befolyásoló egyéb tényezőket. A telek értékét befolyásoló egyéb tényezőket a Kr. 22. §-ának (1) bekezdése példálózóan sorolja fel. Az eljárt bíróságok e tényezőket sem derítették fel, így a telek értékelése tekintetében a döntésük ez okból is megalapozatlan. (P. törv. II. 21 060/ 1972. sz., BH 1973/6. sz. 233.) 112. A kisajátítási kártalanítás összegét a lakott állapot figyelembevételével kell megállapítani abban az esetben, ha az épületben lakó személyek elhelyezéséről nem a tulajdonos gondoskodik, hanem részükre a lakásügyi hatóság lakást utal ki és ezzel kapcsolatban lakáshasználatbavételi díjat is kell fizetniük [1/1965. (VII 24.) PM—IM sz. r. 29. § (1) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 98. §, 2/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 3. §, PK 23. sz.]. Az első fokú bíróság a kisajátított ingatlanban lakott bérlők által használt lakás légköbmétere után az 1/1965. (VII. 24.) PM—IM sz. rendelet 29. §-ában meghatározott 40%-os levonást mellőzte. Döntését azzal indokolta, 165