Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

sal érintett területen nem volt ingatlanforgalom, ami jelentős értékcsökkentő tényező. A járásbíróság által megállapított tényállást azzal egészítette ki, hogy az ingatlanokat 1961-ben és 1962-ben egy másik község külterületéből csatolták át a nagyközséghez abból a célból, hogy a község részére a fejlesztési tervének megfelelő beépítésre szánt területet biztosítsák. E területátcsatolás folytán az ingatlanok a nagyközség belterületéhez tartoznak, de ettől függetlenül továbbra is mezőgazdasági rendeltetésűek maradtak és mezőgazdasági művelés folyt rajtuk. A 2/1962. (IV. 30.) ÉM—PM sz. rendelet 1. §-a a belterületen fekvő mezőgazdasági rendeltetésű földeket kiveszi a telkek köréből, amikor azt állapítja meg, hogy a belterületen levő földrészlet csak abban az esetben minősül teleknek, ha nem mezőgazdasági rendeltetésű. Tény, hogy a kisajátítás házhelyalakítás céljára történt. Ez azonban — állapítja meg a másodfokú ítélet — még nem jelenti azt, hogy a szóban levő ingatlanok teleknek minősülnek. A kisajátítás célja ugyanis nincs befolyással az ingatlan jellegének megállapítására. Helyesen járt el tehát a járásbíróság, amikor az ingatlanokat a Kr. 1. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabály szerint értékelte. A jogerős ítélet ellen a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényességi óvás alapos. Mindenekelőtt téves a járásbíróság által kifejtett az az álláspont, amely szerint a telekként történő minősítésnek az a feltétele, hogy az ingatlan megfelelő homlokzattal csatlakozzék a közterülethez és a homlokzati része megfelelő szélességű is legyen. A Kr. 16. §-a szerint ugyanis a kisajátítási kártalanítás szempontjából telek a 2/1962. (IV. 30.) ÉM—PM sz. rendelet 1. §-ában meghatározott földrészlet. A földrészlet pedig a föld felszínének az a része, amelyet helyrajzi számmal láttak el [2/1960. (XII. 25.) IM sz. rendelet 1. § (1) bek. a) pont; 1972. évi 31. sz. tvr. 4. § aj pont, 5. § aj pont]. Más kérdés, hogy az építésügyi szabályok a telek beépíthetőségéhez különféle feltételeket kívánnak meg, így többek között azt is, hogy az ingatlan közterülettel érintkezzék és a homlokvonala megfelelő szélességű legyen. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a feltételeknek meg nem felelő földrészlet nem telek, csupán azt, hogy az építésügyi hatóság nem ad rá építési engedélyt. Téves és megalapozatlan a megyei bíróságnak az az álláspontja is, hogy a perbeli ingatlanok nem vitásan mezőgazdasági rendeltetésűek voltak még azt követően is, hogy a nagyközséghez csatolták át azokat, azért, mert továbbra is mezőgazdasági művelést folytattak rajtuk. A telek fogalmát — amint erről már szó volt — a Kr. 16. §-a úgy határozza meg, hogy azon a 2/1962. (IV. 30.) ÉM—PM sz. rendelet 1. §-ában meghatározott földrészletet kell érteni. Ez utóbbi jogszabály szerint pedig telek — a közterületek, a rendeltetésüknél fogva ilyen célra szolgáló területek, a vízügyi és közlekedési létesítmények által elfoglalt területek, továbbá az erdők és mezőgazdasági rendeltetésű földek kivételével — a városok és községek belterületén, valamint a külterületi települések beépítésre szánt területén levő minden földrészlet. A kivételek között a mezőgazdasági rendeltetésű földek is szerepelnek. Ebből a szempontból azonban nem az a lényeges, hogy a belterületen fekvő földrészlet mezőgazdasági művelés alatt áll-e, hanem az, hogy mezőgazdasági rendeltetésű-e. 245