Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

ges, és egyébként sem méltánytalan — a bennlakót a magához váltásra ilyen kötelezettségvállalás nélkül is lehet kötelezni. Az itt elmondottak összevetéséből az következik, hogy ha arra mód van, s az egyik tulajdonostársra ez méltánytalan hátrányt nem jelent, úgy lehetőség szerint a bennlakó tulajdonostársat kell a másik tulajdonostárs tulajdoni hányadának magához váltásra kötelezni. Annak eldöntése viszont, hogy adott esetben a bennlakó tulajdonostárs magához váltásra történő kötelezése elrendelhető-e, mindig a konkrét körülmények függvénye, e kérdésben nem lehet az a döntő, hogy melyik tulajdonostársnak mennyi a tulajdoni hányada, s a méltányossági szempontokat is nagy körültekintéssel kell vizsgálni. Jelen esetben — s ez kitűnik a felperes személyes nyilatkozatából — a felperesnek lényegében nincs szüksége a perbeli ingatlanra, hiszen — amint azt előadta — ahhoz is hozzájárulna, hogy a tulajdonközösséget árverés útján szüntessék meg, csak az ellen tiltakozott mindenképpen, hogy az alperes válthassa magához az ő közös tulajdoni illetőségét. Ugyanakkor az alperes kezdettől fogva késznek mutatkozott a felperes tulajdoni hányadának magához váltására, bár kétségtelen, hogy egyrészt alacsonyabb árat jelölt meg, másrészt csak részletekben való teljesítésére vállalkozott. Annak eldöntéséhez, hogy az ingatlanban bennlakó tulajdonostárs rendelkezik-e a másik tulajdonostárs hányadának magához váltásához szükséges anyagiakkal, elengedhetetlen a közös tulajdonban levő ingatlan megosztáskori, reális forgalmi értékének megállapítása. Az első fokú bíróság az érték megállapítása érdekében építész szakértőt vezetett a perbe, aki nemcsak magának a lakóépületnek az értékét vizsgálta, hanem —. szakterületén kívül eső, feladatát messze meghaladó — olyan kérdésekben is véleményt nyilvánított, mint pl. a telek és a mezőgazdasági ingatlan értéke. Értékmegállapításainál úgymond nem a forgalmi értéket, hanem a kisajátítási kártalanítás során alkalmazandó irányárakat vette figyelembe. Ez a szakvélemény nyilvánvalóan nem tükrözi híven a közös tulajdonban álló ingatlan valóságos értékét, s így nem szolgálhat az ítélkezés alapjául. Az alperes utalt arra, hogy a felperesnek a Budapesten meglevő lakásbérleményen túlmenően már van családi ház tulajdona is. Az állampolgárok telektulajdonának rendezéséről szóló 31/1971. (X. 5.) Korm. sz. rendelet 3. §-a kimondja, hogy egy személy, illetőleg egy család telektulajdonának mértéke egy lakótelek és egy üdülőtelek. A rendelet 4. §-ának (1) bekezdése szerint a személy, illetőleg a család az említett mértékig szerezhet tulajdont. A rendelet 7. §-a pedig akként rendelkezik, hogy a tulajdonszerzési korlátozásba ütköző szerződés semmis. .Az állampolgárok lakás- és üdülőtulajdonának kérdéseit rendező 32/1971. (X. 5.) Korm. sz. rendelet 3. §-a az egy személy, illetőleg család lakás- és üdülőtulajdonának mértékét egy lakásban és egy üdülőben rögzíti. E rendelet 4. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a személy, illetőleg a család lakásvagy üdülőtulajdonnal már rendelkezik, további lakás-, illetőleg üdülőtulajdont öröklés kivételével nem szerezhet. Mindkét rendelet — melyek kihirdetésük napján léptek hatályba — kimondja azt is, hogy a rendeletnek a tulajdonszerzési korlátozásra vonat207