Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

köteles fizetni; árverés esetén pedig mi az a legkisebb vételár, amelyért az ingatlan eladható, és hogyan oszlik meg a vételár a tulajdonostársak között. Ennek érdekében meg kell állapítani az alapul szolgáló, forgalmi értéket. A magához váltásnál szereplő összeg meghatározása, illetőleg az árverési vételár felosztása a tulajdonjogi hányadok figyelembevételével történik. Az értéket lényegesen befolyásolja az, ha a közös tulajdonban álló házban az egyik tulajdonostárs is lakik. A mai lakásviszonyok közt ugyanis a vételkedvet nagymértékben befolyásolja, hogy a vevő a házba beköltözhet-e. Nemleges esetben gyakran nem is akad vevő. Mivel az ilyen értékcsökkenést a tulajdonostárs bennlakása okozza (ha más is lakik a házban, akkor részben), e hátrányos következményt az a tulajdonostárs (esetleg több is), aki nem lakik benn, nem viselheti, mert annak nem okozója, s az ő részén semmiféle ellentétel az értékcsökkenéssel szemben nincs. Elenyészik ez a csökkentő hatás, ha a bennlakó a perben kijelenti, hogy értékesítés esetén a házból kiköltözik. Ebben az esetben ugyanis a bíróság ítéletében a kiköltözési kötelezettséget kimondva az árverési feltételeket és a legkisebb vételárat a bennlakás figyelmen kívül hagyásával, tehát beköltözhetőséggel jelentkező forgalmi érték alapján állapítja meg. Ezért a bennlakó tulajdonostársat ebben a kérdésben nyilatkozattételre kell felhívni. Ha a bennlakó tulajdonostárs nem vállal kötelezettséget a kiköltözésre, a bíróságnak — az értékesítés lehetőségének előmozdítása és minél kedvezőbb vételár elérése érdekében — meg kell vizsgálnia, hogy a bennlakó tulajdonostárs által használt lakás terjedelme nem haladja-e meg azt az indokolt mértéket, amelyhez neki és családjának méltányos igénye van. Igenlő esetben bennlakásának erre a mértékre szorítása, esetleg a lakásnak más részében való elhelyezése jogos érdekét értékesítés esetén nem sérti, s reá nézve nem is méltánytalan, mert a tulajdonostársak hátrányára nem élvezhet előnyöket, s emellett a vételár neki jutó része is nagyobb lesz. Ha a magához váltásra a bennlakó tulajdonostárs lesz köteles, illetőleg jogosult, a bennlakás értékcsökkentő hatását elvileg egészen neki keDene viselnie. Ugyanez a helyzet árverési értékesítés esetén is, bár a lakáshasználat terjedelmének szűkítése esetén kisebb mértékben. Ezért ilyen esetekben a bíróságnak kétféle forgalmi értéket kell megállapítania. Egyrészt azt, amely a bennlakó tulajdonostárs bennlakása nélkül az ő lakásába való beköltözés esetéin elérhető lenne. Másrészt azt, amely a bennlakás figyelembevételével elérhető. A nagyobb érték alapján kell megállapítani a benn nem lakó tulajdonostársnak a tulajdoni hányad alapján jutó magához váltási értéket (vételárat), árverési értékesítés esetén pedig azt az összeget, amely tulajdoni hányada alapján neki jut. Árverési értékesítés esetén a lakásban bennmaradónak a maradvány jut. Ha az ítéletben megállapított legkisebb árverési vételárnál magasabb vételárat érnek el, a többlet a tulajdonostársak között abban az arányban oszlik meg, amilyenben a meghatározott legkisebb vételár mego'szlana. Ezt a számítási módot sem lehet azonban mindig mereven alkalom