Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

37. Az elbirtokló saját elbirtoklási idejéhez csak azt az időt számíthatja hozzá, amely már elődjének birtoklása idején is elbirtoklási időnek minősült (Ptk. 122. §, Ptké. 80. §). A k-i tkvi betétben felvett 233 négyszögöl területű, illetőleg 313 négyszögöl területű ingatlanok természetben összefüggő ingatlanterületet alkotnak, amelyen egy ház áll. A felperesek a 233 négyszögöl területű ingatlan osztatlan egynegyedegynegyed részét az 1962. november 18-án kelt adásvételi szerződéssel D. B.-től és feleségétől vásárolták meg, akik az egész 546 négyszögöl területet háborítatlanul birtokolták és használták. A felperesek tulajdonjogát a 233 négyszögöles ingatlan kétnegyed illetőségére a telekkönyvbe is bejegyezték, az ingatlan másik kétnegyed illetősége, valamint a 313 négyszögöl terjedelmű ingatlan pedig teljes egészében a járásbíróság által ismeretlen helyen tartózkodónak tekintett alperes telekkönyvi tulajdona. A felperes jogelődei — D. B. és felesége — a kérdéses ingatlanilletőséget 1953-ban vásárolták Sz. S.-nénak, az alperes meghalt feleségének az örököseitől. A keresetlevélben előadottak szerint Sz. S. alperes a nagy gazdasági válság idején vándorolt ki az Észak Amerikai Egyesült Államokba, a feleségével azonban a kapcsolatot tartotta, aki járadékot is élvezett utána. Sz. S.-né — az alperessel kötött házasságából származó — fiával háborítatlanul és sajátjaként birtokolta az egész ingatlant. Sz. S.-nének és az alperesnek a fia a második világháborúban meghalt. Ezt követően Sz. S.-né egyedül birtokolta és használta mindkét ingatlant az 1953-ban bekövetkezett haláláig. Sz. S.-né örökösei csak az Sz. S.-nét illető fél ingatlanilletőséget adták el a 233 négyszögöl ingatlanból, és annak további fél illetősége, valamint a 313 négyszögöl nagyságú ingatlan tulajdonjoga a telekkönyvbe továbbra is Sz. S. alperes nevén maradt bejegyezve. A felperesek keresetükben azt kérték, hogy a bíróság ítélettel állapítsa meg, hogy ők a perbeli ingatlanokból az alperes nevén álló tulajdoni illetőségeket elbirtoklás útján megszerezték. Az alperes kirendelt ügygondnoka a peres eljárás során nem tett észrevételt. A járásbíróság ítéletével a keresetnek helyt adott. A fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A községi tanács vb által felvett jegyzőkönyvben Á. L. és B. L-né előadták, hogy az alperes meghalt, és utána egy ideig az őt túlélő felesége (Sz. S.^né) özvegyi járadékot kapott. A nevezett személyek a halál időpontját pontosan ugyan nem tudták megjelölni, de a halál tényére és az özvegyi járadékra vonatkozóan egybehangzó előadást tettek. Erre tekintettel a járásbíróság akkor járt volna el helyesen, ha az alperesre nézve tájékozódott volna az állami közjegyzőnél arról, hogy az alperes hagyatékára vonatkozóan hagyatéki eljárás volt-e folyamatban. Ebben az esetben a járásbíróság megállapíthatta volna, hogy az ismeretlen helyen tartózkodóként perbe vont alperes 1934. július 21-én C.-ban (USA) meghalt, s halotti anyakönyvi kivonatának hitelesített fénymásolata a közjegyzői iratok között van. Ezeknek az adatoknak a birtokában viszont a járásbíróság a pert Sz. S. ellen 43