Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

tulajdonban levő házra a tulajdonos hozzájárulásával emeletet épít. Ezenkívül az R. hatálybalépése előtt megkezdett, de még el nem számolt emeletráépítésekkel kapcsolatban is alkalmazható az R. 60. §-a. Tévesen értelmezte a bíróság az R. 134. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést. Az átmeneti rendelkezések célja meghatározni a jogszabály időbeli hatályát s ezáltal megoldani a korábbi és az új jog időbeli összeütközését. E jogszabályoknak visszaható ereje van annyiban, hogy rendelkezéseit a hatálybalépéskor fennálló lakásbérleti jogviszonyokra is alkalmazni kell [(1) bek.]. Azonban már azokban az ügyekben is a korábban hatályban volt jogszabályokat kell alkalmazni a jogorvoslati eljárásban, amelyekben a bíróság a rendelet hatálybalépése előtt hozott első fokú határozatot. Ebből az következik, hogy a rendeletet alkalmazni kell ugyan a hatálybalépés előtt keletkezett lakásbérleti viszonyokra is, de csak a jogerős határozattal el nem bírált jogokra és kötelezettségekre. Ezzel egyenértékű a felek megállapodása is. Az ügyben eljárt bíróságok téves jogértelmezése azzal a következménnyel járna, hogy valamennyi bérlő, akit a korábbi jogszabály alapján bérbeszámítási jog illette meg, újabb igényeket támaszthatna a bérbeadóval szemben akkor is, ha esetleg már nem is bérlője a lakásnak. De a karbantartási, felújítási, pótlási és cserekötelezettség újbóli szabályozása következtében — elismerve a visszaható erőt — a befejezett ügyekben is igényeket támaszthatnának egymással szemben a bérbeadó és a bérlő. A felperesek az emeletráépítés költségeinek elismerését a 35/1956. (IX. 30.) MT sz. rendelet alapján kérték az alperestől. Az alperes a költségeket elismerte, és megállapodtak a beszámítás útján megtérítendő összegben. A megtérítendő összeg felemelésére az új jogszabály nem ad lehetőséget. A korábbi jogszabály rendelkezése szerint a bérlő az időszakonként esedékes tiszta bér és törvényes járulékainak hetven százalékát volt jogosult visszatartani. A peres felek is ekként állapították meg korábban a havi 120 Ft lakbérbe számítható összeget 84 Ft-ban. A Legfelsőbb Bíróság — éppen az előbb kifejtettek alapján — nem ért egyet az óvásban kifejtett azzal az állásponttal, hogy a felperesek az új lakbérnek is a hetven százalékát jogosultak visszatartani, nem pedig a havi 84 Ft-ot. Téves az óvásban kifejtett az az álláspont, amely szerint csak a megtérítendő összeg nem változik, ugyanakkor változik a havonta visszatartható összeg. A már említett 3/1971. (II. 8.) ÉVM sz. rendelet 14. §-ának (2) bekezdésében foglaltakból is az következik, hogy nincs lehetőség a korábban megállapított, visszatartható összeg (84 Ft) felemelésére. Ez egyébként ellentmondana annak az álláspontnak, amelyet a Legfelsőbb Bíróság — az óvással egyezően — fejtett ki e jogszabályi rendelkezést illetően, valamint amelyet az R. 134. §-a (1) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmezése kérdésében kifejtett. Nem jogosultak tehát a felperesek a havi 84 Ft-nál nagyobb összeg beszámítására az új (havi 356 Ft) magasabb összegű lakbérbe sem. (P. törv. II. 20 412/1972. sz., BH 1972/12. sz. 7294.) 233